Nas nem lépett színpadra, de a pénzt magával vitte

Zene

Szombat este nagyjából 1400-1600 néző várta hiába az Event Hall-ban, hogy feltűnjön a színpadon napjaink egyik legjobb hiphop előadójának tartott Nas. Az amerikai rapper az utolsó utáni pillanatban lemondta a koncertet. Az indokok között, attól függően, hogy a Nas tábort vagy a hazai színeket képviselő koncertszervezőt hallgatjuk, szerepelt, hogy utóbbi nem fizetett annyit, amennyit kellett volna, ráadásul a koncerthelyszínnel és a hangosítással sem voltak elégedettek az amerikaiak.

Természetesen a vádakra a koncertet szervező Crazy Styles egyik illetékese azonnal reagált, hangsúlyozva, hogy Nas-sék indokai egyértelműen mondvacsináltak. A cég egyelőre nem tudja, hogyan kárpótolja a csalódott rajongókat, pénzt jelen pillanatban nem tudnak visszaadni, ugyanis a sztár koncert nélkül, de a 8 millió forintos gázsival vasárnap hajnalban elhagyta Magyarországot és visszautazott az Egyesült Államokba. Felmerült olyan ötlet is, hogy a július 12-ei Snoop Dogg koncertre lennének érvényesek a jegyek.

A botrányos esettel kapcsolatos további hír, hogy Nast egy rajongói oldal, a Nasdaily állításával szemben nem tartóztatták le Budapesten. Egyes beszámolók szerint a magyar szervező cég emberei próbálták meg - olykor feltehetően erőteljesebb hangnemben - rábírni az amerikai csapat illetékeseit, hogy a rapper tartsa meg a koncertet. Állítólag a heves szóváltás miatt érkezett a helyszínre a rendőrség, akik aztán a reptérig biztosították a sztár útját.