Néhai felesége fotóiból rendez kiállítást Paul McCartney

Zene

(MTI-Panoráma) - A Beatles együttes egykori tagja nyilatkozatban foglalt állást Linda fotós munkásságának széleskörű bemutatása mellett. Paul McCartney elismerte, hogy a bemutató nagyon megkésett. A képek kiválogatása után derült ki, hogy Linda fotósként milyen fantasztikus teljesítményt produkált. Ő maga, lánya és a galéria tulajdonosa már három éve dolgozik a kiállítás megvalósításán, létrejöttét nagyon fontosnak tartják.
 
"Ezek a fotográfiák nemcsak az ő hihetetlen művészi képességét mutatják, hanem azt is, hogy milyen szorosan kötődött a különböző korok kultúráihoz" - olvasható Paul nyilatkozatában.  
 
A kiállításon 1960-tól a kilencvenes évek végéig készült fotók láthatók majd Lindától, sok közülük ritkaságnak számít. Olyan képek is a nagyközönség elé kerülnek, melyek ismert zenészek, például Jim Morrison, Janis Joplin, John Lennon és Mick Jagger portréi, de bemutatják Linda tájképeit, valamint a családi életével kapcsolatos képeit is.
Az április 24. és június 7. között látható tárlat fotográfiáit árverésre bocsátják.