Nehezíti, de nem veszélyezteti a Hegyalja megrendezését a víz

Zene

 Fesztiválozók hűsölnek a Tiszában 2009 nyarán

Az elmúlt hetek csapadékos időjárása jelentősen megemelte a Tisza vízszintjét, így a víz teljesen elöntötte a folyó rakamazi partján lévő kempinget, és a rendezvény helyszínéül szolgáló területet. A helyzet egyelőre nem túl kedvező, de a fesztiválig hátralévő hetekben sokat javul majd, és a szervezők kijelentették: fel sem merült, hogy elmaradjon a rendezvény.

Egyelőre nem sokat lehet tenni, meg kell várni a Tisza tetőzését, és ezt követően kezdődhet el a munka, a terület előkészítése: a helyszínt szivattyúzással mentesítik a víztől. A múlt héten tartották meg a kemping bejárását, s a szakértők úgy vélik, az apadás kezdetétől már indulhatnak a munkálatok, így vélhetően nem lesz akadálya a július 14-i kapunyitásnak.

Farkas Ernő, Rakamaz polgármestere elmondta: több alternatívát is kidolgoztak arra az esetre, ha nem várt körülmény merülne fel, részleteket azonban nem árult el.