nemkell Mégsincs otthona a Madonna-koncertnek

Zene

 

A napokban a Live Nation Hungary hivatalos honlapján közölte, hogy minden megállapodás megszületett, Madonna budapesti fellépését a Puskás-stadionban tartják meg. Egy nappal később azonban a Magyar Labdarúgó Szövetségnek sikerült elérnie, hogy "kitiltsák" a popsztárt az arénából, és egyelőre ismét hontalan lett a koncert. Ezzel kapcsolatban a Live Nation az alábbi közleményt adta ki:

"A Live Nation Hungary Kft. értetlenül áll az augusztus 22-i Madonna koncert Puskás Ferenc Stadionba történő áthelyezése kapcsán kialakult helyzet előtt, hiszen a bevett eljárással foglalta le a stadiont, és kapott egy aláírt, írásos visszaigazolást július 21-én a Puskás Ferenc Stadion vezetőségétől. 

A jelenlegi helyzet megoldása érdekében, Tim Dowdall, a Live Nation területi alelnöke tárgyalási lehetőséget kért Kisteleki Istvántól, az MLSZ elnökétől, amelyre a jövő héten kerül sor. 

Ebből következik, hogy a meghirdetett új ülőjegyek eladása illetve, a Puskás Ferenc 

Stadionba szóló ülőjegyek pontos kijelölése nem az előzetes terveknek megfelelően július 

31-én pénteken kezdődik, de reméljük, hogy a tárgyalás után erre rövid időn belül sor kerülhet. 

Addig is kérjük a Madonna rajongók türelmét, hiszen a koncert Budapesten megrendezésre kerül, és mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a nézők felejthetetlen élményekkel térjenek haza augusztus 22-én este."