A NeoFolk elkezdte

Zene

Bonyár Judit

A pécsi székhelyű formációt a Calliope együttes szerzőpárosa, Bonyár Judit (ének, cselló, tilinkó) és Hűvösvölgyi Péter (gitár, mandolin) alapította 2004 őszén - tájékoztat a zenekar hivatalos honlapja. A bandához 2005 márciusában csatlakozott Tóth "Csüli" Péter (Peet, Golestan, ex-Kispál), aki ütőhangszereket (zarb-perzsa dob, derbuka, konga, jembe, udu) szólaltat meg. Még ez év őszén Gáspár "Gazsi" Jánossal (szaxofon, furulya, trombita, ének, ütőgardon) erősödött a csapat.

A NeoFolk még trióként 2005 júniusában adta első koncertjét Pécsett, azóta rendszeresen szerepel fesztiválokon, klubokban, kiállításokon. 2006 elején az Almássy téri Szabadidő Központban a Kormorán M.B., később a Ghymes majd a Makám vendégeként adtak nagysikerű koncertet.

A Megasztár harmadik szériájában a Meséld el című dal előadása komoly szakmai elismerést és országos ismertséget eredményezett. Ezzel egy időben a Nemzeti Kulturális Alapnál sikerrel pályázott a zenekar, így tavaly novemberben elkészülhetett és szerzői kiadásban megjelent az első lemez, a Kezdet.

A zenekar színházi projektje, a Piaf két arca című zenés színdarab 2006 februárja óta látható Pécsett a Pécsi Harmadik Színházban. A nagysikerű előadásban megszólaló Edith Piaf-sanzonok eredeti nyelven és hangnemben hallhatók zongora-, gitár- és dobkísérettel.

A népzenei elemeket olykor a dzsesszel, olykor afrikai ritmusokkal, máshol balkáni stílusjegyekkel és természetesen sanzonos vonallal megspékelő banda korongja a Hangvető boltjaiban kapható.