Nick Cave a Fausthoz írt zenét
A Prince Of Persia egyik főszereplőjeként befutott izlandi Gísli Örn Gardarsson rendezőként is elismert, most éppen egy új darabot készített az angol közönségnek: a Faustot adaptálta színpadra, és mutatta be Londonban. Gardarsson korábban két darabjához is a Cave-Ellis párossal íratott zenét, a Metamorphosis és a Woyzeck című színpadi mű egyaránt nagy sikerrel futott - többek között a két muzsikusnak köszönhetően.
"Igazán inspiráló volt velük dolgozni, és látni, hogyan végzik a munkájukat. A darab egy rendkívül ördögi világot mutat be, és Nick remekül festi le ezt. A zenéje teátrális, és teljesen más kontextusba helyezi a művet, egy egészen új réteget ad a darabnak" - fogalmazott a rendező.
"Annak idején úgy kerültem velük kapcsolatba, hogy 2005-ben Izlandon láttam egy koncertjüket, és azt is megfigyeltem, mekkora energiát képesek közvetíteni a fellépéseiken. Warren püfölte a hegedűjét, ettől a lányok teljesen elvesztették a fejüket. Ezt követően kerestem meg őket, hogy írjanak zenét a Woyzeck című darabohoz - mondta Gardarsson, és hozzáfűzte, a tervek szerint a Grindermannel turnézó Nick Cave is feltűnik majd a színpadon egy-két előadáson.