A nomináltak listájának élén összesen három jelöléssel a kanadai Nickelback áll (hasonlóan a szintén három-három nevezést kapott Mariah Carey-hez, a Red Hot Chili Peppers-hez, valamint a The Black Eyed Peas-hez), akik a "Kedvenc pop/rock banda", "Kedvenc pop/rock album" és a "Kedvenc Alternatív Csapat" kategóriájában esélyesek a neves elismerésre. A kanadai csapat múlt ősszel tért vissza egy vadonatúj koronggal, az All The Right Reasons címre hallgató anyaggal, ami megjelenése óta Amerikában már háromszoros platinalemezes státuszt ért el, sőt a boltokba kerülése óta, immár 49. hete a Billboard 200-as eladási listájának első tíz helyezettjéből szinte kirobbanthatatlan az album.
A Nickelback 1996-ban alakult. Már az első évben kiadták albumukat, Curb címmel, de áttörést csak az azt követő 2000-es The State hozott. Ekkor a Kanadában már jól ismert banda összeszedte magát, és 2001-re egy újabbkoronggal, a Silver Side Up-al rukkoltak elő, ami - főleg a How You Remind Me című kilppes nótának köszönhetően - már nemzetközi elismerést hozott számukra. 2003-ban kiadták negyedik stúdióalbumukat The Long Road címmel. 2005-ben jelent meg az All The Right Reasons címet viselő 5. album. Ezen található többek között a Side Of A Bullet című dal is, mely a Pantera illetve a Damageplan elhunyt gitárosának, Dimebag Darrel-nek állít emléket ? írja a diaksziget.com.
Az All The Right Reasons felvételei előtt távozott a dobok mögül Ryan Vikedal dobos, helyére Daniel Adair érkezett, így alakult ki a jelenlegi négyes.
A szeptember 19-én kihirdetett nomináltak listája a következő:
Pop/Rock
Kedvenc férfi előadó
Nick Lachey
Sean Paul
Kanye West
Kedvenc női előadó
Mariah Carey
Kelly Clarkson
Nelly Furtado
Kedvenc band
Nickelback
Pussycat Dolls
Red Hot Chili Peppers
Kedvenc album
All the Right Reasons - Nickelback
Stadium Arcadium - Red Hot Chili Peppers
High School Musical - Various Artists
Country
Kedvenc férfi előadó
Kenny Chesney
Toby Keith
Keith Urban
Kedvenc női előadó
Faith Hill
Carrie Underwood
Gretchen Wilson
Kedvenc banda
Brooks & Dunn
Montgomery Gentry
Rascal Flatts
Kedvenc album
Legend of Johnny Cash - Johnny Cash
Greatest Hits Volume 2 - Tim McGraw
Me and My Gang - Rascal Flatts
Soul/R&B
Kedvenc férfi előadó
Chris Brown
Jamie Foxx
NE-YO
Kedvenc női előadó
Mary J. Blige
Mariah Carey
Keyshia Cole
Kedvenc banda
The Black Eyed Peas
The Isley Brothers
Jagged Edge
Kedcenc album
The Breakthrough - Mary J. Blige
The Emancipation of Mimi - Mariah Carey
Unpredictable - Jamie Foxx
Rap/Hip-Hop
Kedvenc férfi előadó
Eminem
T.I.
Kanye West
Kedvenc banda
The Black Eyed Peas
Dem Franchize Boyz
Three 6 Mafia
Kedvenc album
Monkey Business - The Black Eyed Peas
Curtain Call - Eminem
King - T.I.
Alternatív
Kedvenc csapat
Nickelback
Pearl Jam
Red Hot Chili Peppers
Latin zene
Kedvenc előadó
Daddy Yankee
Don Omar
Shakira