Nincs igény a New Kids On The Blockra

Zene

A New Kids On The Block tavaly 14 éves szünet után alakult újjá, majd adott ki Block címmel új lemezt, de feltámadása hamar érdektelenségbe fulladt. Bár az album eleinte jól fogyott a tengerentúlon, a zenekar nem tudta magára irányítani a figyelmet annyira, hogy a világ más tájain is komolyabb érdeklődést váltson ki. Az ausztrál turnét most kénytelen volt lefújni az együttes, mert az előzetes érdeklődés alulmúlta a várakozásokat, és anyagilag bukás lett volna a koncertsorozat. A menedzsment a gazdasági válsággal indokolta a turné törlését, és megígérte: ha vége lesz a válságnak, és az embereknek lesz pénzük koncertre járni, az NKOTB mindent megtesz azért, hogy pótolja az elmaradt fellépéseket.

"Egy gazdasági krízis kellős közepén vagyunk, ezért nem tudtuk tető alá hozni a turnét, bármennyire szerettük volna. Tudtuk, hogy a pénzügyi gondok miatt nehéz lesz összehozni a koncertsorozatot, de ameddig volt remény, mindent megtettünk, hogy ne kelljen lemondani. Végül nem tehettünk mást, kénytelenek voltunk meghozni ezt a döntést. Mindenkit biztosíthatunk arról, hogy mihelyst enyhül a recesszió, találunk a mulasztás pótolására" - magyarázkodott Donnie Wahlberg, majd megköszönte, hogy a rajongók aláírásgyűjtéssel próbálták elérni a koncertek megrendezését.