Noel Gallagher kilépett az Oasisből

Zene

 

Az Oasis pénteken lépett volna fel a párizsi fesztiválon, és a terveknek megfelelően meg is érkezett a francia fővárosba, de néhány perccel a koncert előtt lemondta a show-t. A zenészek már a színpad mögött készülődtek, mikor a zenekart vezető Gallagher testvérpár tagja között kirobbant egy nagyobb vita, amelynek komoly harc lett a vége. Liam a beszámolók szerint szétverte Noel gitárját, majd a tagok jelezték: nem lépnek fel együtt. Néhány órával később az alábbi közlemény jelent meg az Oasis honlapján:

"Némi szomorúsággal és nagy megkönnyebbüléssel tudatom mindenkivel, hogy kiléptem az Oasisből. Az emberek azt mondanak, amit akarnak, de egyszerűen nem tudtam egy napot sem tovább együtt dolgozni Liammel. Noel."

Másnap Noel Gallagher hosszabb kommentárt is fűzött kilépéshez.

"Nehéz szívvel és szomorúan jelentettem be a távozásomat. Az elmúlt pénteken arra kényszerítettek, hogy elhagyjam az Oasis nevű manchesteri rock'n'roll pop formációt. A részletek nem fontosak, ráadásul igen hosszú a lista. Ugyanakkor úgy érzem, mindenkinek tudnia kell azokról a nem tolerálható, verbális, erőszakos megfélemlítésekről, amelyekben részem volt nekem, a családomnak és a barátaimnak. A menedzsment és a zenekar tagjai részéről semmiféle támogatást, vagy megértést nem tapasztaltam, így nem maradt más választásom, csak a távozás. Először is bocsánatot kérek azoktól, akik Párizsban befizettek a koncertre, és nem láthatták a zenekart. Tudom, a bocsánatkérés nem elég, de ennél többet nem tudok nyújtani. Nem tehetek a koncert lemondásáról, én készen álltam a fellépésre, de sajnos a zenekar többi tagjáról ugyanez nem mondható el. Szeretnék köszönetet mondani minden Oasis-rajongónak, az elmúlt 18 év igazán nagyszerű volt, nagyszerű emlékeket őrzök meg róla. Most - ha megbocsátotok - a családom és egy futballcsapat vár arra, hogy törődjek velük. Egyszer még találkozunk valahol" - írta Noel hosszabb bejegyzésében.