Az Ocho Macho Madridban és Pancho nyomában járt

Zene


OchoMacho.jpg
Ocho Macho

E dallal Puskás Ferenc előtt tisztelegnek a fiúk, aki ötven évvel ezelőtt nyerte meg a BEK-et a Real Madriddal. Az Ocho Macho amúgyis nagy futball rajongó, és nagy tisztelője Puskásnak, így az idei nyár a jeles jublieum és a futball-vb miatt adta magát, hogy a dal végre megjelenjen. A magyar szöveget Kowalsky szerezte, harmonikán közreműködött Maszkura is.

A dalt hallva hívta meg az együttest a madridi Oferta Especial zenekar egy közös koncertre június 19-én, így a 2010-es futball-vb pár mérkőzését a Santiago Bernabeu stadion környékén nézték a fiúk, megadva a módját a Pancho helyi premierjének. A kislemez támogatója a Puskás Alapítvány, a Budapesti Honvéd FC, valamint a Real Madrid magyar szurkolói tagozata is. A dalhoz még idény nyáron videóklip készül.

"Június 17-én indult a zenekar, hogy legyen ideje bejárni Madridot és Puskás Öcsi bácsi kedvelt helyeit is. Ellátogattunk a Santiago Bernabeu stadionba, ahol rengeteg emléket találtunk Puskás Ferencről és a többi Madridban labdát kergető hazánkfiáról. A stadiontúra keretében bejutottunk az öltözőkbe, leülhettünk a kispadra és láthattuk az egyesület minden büszkeségét. Csodálatos, felejthetetlen élmény volt. Voltunk Öcsi bácsi törzshelyén a Chiquifruban, ahol a Puskás-filmből is jól ismert Fernando társaságában végignézhettük az összes ereklyét, fotót. Mi is adtunk ajándékot, a zenekar legújabb kislemezét, a Puskás Ferenc emlékére írt Panchót. Ellátogattunk Öcsi bácsi éttermébe, ahol találkoztunk a keresztlányával, Natival is. Elsírta magát, amikor megtudta, hogy honnan és miért érkeztünk. Hamar előkerültek a régi fotóalbumok, történetek. A képeken láthattuk, ahogyan Öcsi bácsi borosüveggel egyensúlyoz a lábán, vagy éppen vacsorát főz a baráti társaságának. Kaptunk ajándékba pár nagyon régi fotót még dedikált képet is Puskás Ferenc aláírásával. Hagytunk Natinál is CD-t és plakátot, hogy ránk is emlékezzenek. A zenekar szombaton játszott a madridi Sala Taboó nevű klubban. A konzulhelyettessel és sok Madridban élő magyarral közösen élveztük a hazai, spanyol és angol dallamokat. Reméljük, lesz folytatás, szívesen visszatérnénk Spanyolországba" - mesélt élményeiről Kirchknopf Gergő, az Ocho Macho zenekar énekese.