Ocho Macho a ZP-ben

Persze a zenei palettáról beszélünk, hiszen hazánk - még ha vastagon idézőjelben értjük is, de - lassan erősebb kezd lenni reggae és ska vonalon, mint mondjuk dél-dunántúli kanásztánc-verbunkban. Ez persze egyáltalán nem baj, amíg olyan bandák importálják hozzánk Kingstont, mint a szombathelyi illetőségű Ocho Macho.

Az örökké vidám Dél-Amerika és a Karibi szigetvilág felé húzó zenét produkáló csapat 2003-ban látta meg Marley egét, hogy aztán a kezdeti szárnypróbálgatás után magukat egyre komolyabban véve mára igazi bulizenekarrá nőjenek. A korai feldolgozós időszak után pénzt, fegyvert, paripát nem kímélve önálló kútfőből származó repertoárt alakítottak ki, olyasmit, amit mondjuk a Mano Negra, vagy Sergent Garcia is megirigyelhetne. 2007 őszén még csak egy háromdalos maxinál tartottak, mostanság pedig már a boltok polcain virít szerzői kiadásban megjelent első albumuk, az El Mundo Fantastico is. A magyarul, angolul és spanyolul előadó csapat őrült ska-reggae bulit ígér.

Ocho Macho - Zöld Pardon, augusztus 16. hétfő, 20 óra