Októberben jön az új Jane's Addiction-album

Zene

 

(MTI) Az 1985-ben alakult Jane's Addiction volt az első alternatív rockzenekar, amely üzleti sikereket tudott felmutatni Amerikában. A csapat nevéhez fűződik a Lollapalooza fesztivál elindítása is. A csapat három alapító tagja, Perry Farrell (ének), Dave Navarro (gitár) és Stephen Perkins (dob) legutóbbi stúdiómunkája, a Strays 2003-ban jelent meg, a mostani lemezt előbb áprilisban a letölthető End To The Lies című dal, majd augusztusban az Irresistible Force című kislemez harangozta be.

 
A Capitol Records gondozásában megjelenő The Great Escape Artist producere Rich Costey (Muse, Franz Ferdinand, Interpol), basszusgitáron pedig a TV On The Radio nevű csapat kulcsembere, David Sitek játszott, pótolva a csapattól tavaly távozott Eric Avery-t. Érdekesség, hogy az albumnak eredetileg Duff McKagannel, a Guns n' Roses egykori basszerosával futott neki a csapat, de a zenész fél év után kilépett.
 
A banda nyáron egy zártkörű show-t adott a New York-i Terminal 5-ban a YouTube és LG céggel együttműködve. A koncerten az LG által kisorsolt kétszáz szerencsés rajongó vehetett részt, a nézők egy 3D-s felvételre is alkalmas szupertelefonnal rögzíthették az eseményt, és a különböző szögben készített filmekből összevágtak egy 60 perces dokumentumfilmet.
 
A Jane's Addiction rendkívül hatásos zenéje a punk, a rock, a folk és a funk elemeiből áll össze, a frontember Perry Farrell elképesztő energiákat mozgósít a koncerteken. A csapat első stúdióalbuma az 1988-ban megjelent Nothing's Shocking volt, ezt követte a Ritual de lo Habitual 1990-ban, majd 1991-ben feloszlott a zenekar. 1997-ben a folytatás mellett döntöttek, majd egy újabb szünet után 2001-ben ismét összeálltak, a Strays című lemez 2003-ban jelent meg, ezt 2004 és 2008 között követte pauza.
 
A zenekar tagjai egyéb projektekben is sikeresek voltak, Dave Navarro egy ideig a Red Hot Chili Peppersben gitározott, a Peppers basszerosa, Flea pedig 1997-ben segítette ki a Jane's Addictiont.
 
A Jane's Addiction az elmúlt napokban fellépett a readingi és a leedsi fesztiválon, vasárnap a kanadai Edmontonban, szeptember 23-án Las Vegasban, október 14-én pedig a floridai Pensacolában játszik ? közölte a lemezt Magyarországon forgalmazó EMI.