Örökre búcsúzik a Faith No More

 Faith No More a 2009-es Szigeten

A Faith No More tizenegy év szünet után tavaly állt össze újra, és azóta sikerrel végigturnézta a fél világot, koncertjei jelentős érdeklődés mellett zajlottak (többek között a tavalyi Szigeten is). Az eredeti tervekben szerepelt egy új lemez is, ebből azonban a jelek szerint nem lesz semmi, az együttes ugyanis bejelentette, hogy turnéja utolsó, chilei állomása egyben a FNM végét is jelenti, újra feloszlik az együttes.

"Szerintem nagyszerű ötlet volt egy új lemez felvétele, a zenekar kiegyensúlyozott volt, mindenki jól ismerte a másikat. De a dolgok komplikáltak, nagyon furcsa volt a visszatérés egy évtized után. Amikor úgy döntöttünk, hogy újrakezdjük, akkor az volt a cél, hogy újra megéljünk valamit közösen. De végül kiderült, hogy egyedül ezeket a koncerteket csináljuk meg közösen, semmi mást" - nyilatkozta Riddy Bottum.

A The Second Coming Tour elnevezésű koncertsorozat 2010. december 5-én ér véget Chile fővárosában, Santiagóban.