Ősszel jön a Ricky Martin önéletrajz

Zene

A 39 éves Puerto Rico-i származású popsztár idén sem adott ki új lemezt, mégis rendszeres szereplő volt a médiában az év első felében. Ennek oka, hogy Ricky márciusban bevallotta a nagyközönség előtt homoszexualitását. Bár már korábban is keringtek pletykák arról, hogy a női szíveket rabul ejtő latin macsó igazából a férfiakhoz vonzódik, és a meleg közösségeknél is hatalmas népszerűsége volt az énekesnek, csak most vált hivatalossá a tény. 

A meglepő coming out egyik kiváltó oka az volt, hogy Martin nekifogott emlékiratokba rendezni eddigi életét, és saját elmondása szerint az írás során sokkal közelebb került igazi énjéhez és elég bátorságot gyűjtött össze, hogy önmagának és a közönségnek is beismerje másságát.  

Idén november 2-án végre boltokba kerül az ominózus könyv, aminek szerényen "Me", vagyis "Én" a címe, a spanyol kiadás pedig "Yo" címmel jelenik majd meg. Az énekes elmondta, hogy nem volt könnyű feladat felidézni a régi emlékeket, amiket már kitörölt a memóriájából, de összességében egy "elképesztő spirituális utazás" részese volt. A sztár nemi identitásával kapcsolatos hírek miatt minden bizonnyal jó eladásokat produkál majd a Ricky Martin memoár.