Öt év után újra Cinematic Orchestra

Zene

Az Everyday után napvilágot látó a Man With A Movie Camera "csak" egy koncertlemez volt, így a rajongók már tűkön ülve várták a zenekar következő "rendes" albumát. Május elejéig kell már csak kibírni, hiszen a hónap elején a boltokban kerül a Ma Fleur címet viselő új Cinematic Orchestra nagylemez.

A Ma Fleur anyagának felvételei már 2005 elején elkezdődtek, azonban a megfelelő énekesek megtalálása igen hosszú folyamat volt - jelentette a neon music. Emellett fontos megjegyezni azt is, hogy az album eredetileg egy film kísérőzenéjének készült, azonban a stúdiómunka közben a film felvételei nem haladtak, így ma azt sem lehet biztosan tudni, hogy a produkció valaha leforog-e.

Szerencsére a lemez elkészült, olyan vendégek közreműködésével, mint az egykori Lamb énekesnője Lou Rhodes vagy a Cinematic Orchestra lemezeiről már ismert Fontella Bass. A két hölgyön kívül egy eddig ismeretlen montreali énekes, Patrick Watson szerepel még a Ma Fleur-ön, melyet bár Párizsban kezdtek el rögzíteni végül New York-ban fejeztek be.