Emilio, azaz Jelinek Emil, a fiatal magyar dzsessznemzedék egyik kiemelkedő tehetsége fellépett már a Raiffeisen Jazz Klub első évében, 2002-ben: akkor a rangos díjakkal elhalmozott Cumó trió dobosaként hallhattuk őt. Azóta viszont kiderült: nemcsak kitűnően dobol, hanem káprázatos technikával énekel és szájbőgőzik és kannázik is.
Jelinek Emil a Cumó trióban tűnt fel, Oláh Cumó Árpád, a kivételes tehetségű zongorista és Horváth Plutó József nagybőgős társaként. A trió az első jelentős nemzetközi sikert 2001 nyarán, a németországi Wilshofenben aratta, ahogy megnyertek egy rangos szakmai dzsesszversenyt.
Utána vettek részt Brüsszelben a 23. Jazz Hoeilaart versenyen, amelyet a legjelentősebb megmérettetések között tartanak számon. A trió egészen kivételes sikert aratott, hiszen a verseny addigi 23 éves történetében még nem fordult elő, hogy egy zenekar elnyerte volna az összes fődíjat. A Cumó trió tagjai viszont átvehették a legjobb szólistánknak, a legjobb triónak és a legjobb előadású belga darabért járó elismerést. Jelinek Emil megkapta az Év legjobb európai dzsesszdobosa címet. Amikor kiment, hogy átvegye a díjat, kért egy mikrofont, majd énekelni kezdett, kirobbanó sikert aratva.
A brüsszeli három fődíjnak köszönhetően sorra kaptak koncert- és fesztiválmeghívásokat. A verseny után egy héten át ott is maradtak Belgiumban, ahol több koncertet adtak, köztük egy élő rádiós hangversenyt, amit Belgiumon kívül Franciaországban és Németországban is közvetítettek. Mindezek után az EMI Zenei Kft. - amely korábban nem adott ki magyar dzsessz CD-t - 2001 novemberében megjelentette a trió albumát My Time címmel.
Jelinek Emil már 16 évesen játszott például Babos Gyulával, Szakcsi Lakatos Bélával, Egri Jánossal. Sőt: azt is elmondhatja magáról, hogy Chick Coreával muzsikált. Pályája az utóbbi években jelentős fordulatot vett: hatesztendőnyi alapos felkészülés után 2003 őszén elkészítette első önálló lemezét Nagyon nagy világ címmel, amely elnyerte a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (Mahasz) Arany Zsiráf díját felváltó Fonogram-díjat.
Ma már a kritikusok, a zenésztársak és a hallgatók is tudják: Emilio ugyanolyan magas színvonalon énekel, mint ahogy dobol. Ugyanakkor egyedülálló beat-box (szádobolás)-technikája is, amellyel lenyűgözi a közönséget a koncertjein. Saját bevallása szerint három zenei világban érzi magát jól: a dzsesszben, Babos Gyula mellett, azaz a Babos Project Romaniban (amely azóta más formációvá alakult át, itt beás cigány nyelven énekelt), valamint a saját popzenéjében. Úgy véli ugyanis, hogy a stílusok közötti vándorlás szabadságot ad, s rengeteget tanulhat belőle.
A duókoncert vendégszólistája, Szakcsi Lakatos Róbert örvendetes módon egyre gyakrabban hallható itthon. A Szakcsi név egyfajta védjegy a magyar dzsesszéletben: Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész két fiúval is büszkélkedhet, s talán nem csoda, hogy mindketten - Béla és Róbert - zongoráznak.
Szakcsi Lakatos Róbert sokáig külföldön élt, Svájcban tanult. Édesapja helyett ment ki 1995-ben zongorázni, s ott javasolták, hogy felvételizzen a svájci Zeneakadémiára. Fel is vették klasszikus zongora szakra. Később átiratkozott a dzsessz tanszékre, s közben klubokban játszott Svájc és Németország több nagyvárosában.
2001 őszén tért haza, de még 2001-ben a Montreux Jazz fesztiválon első díjas lett. (Egy évvel korábban, 2000-ben meg szintén kitűnő magyar fiatal zongorista, Szabó Dani lett az első!). Egy esztendővel később szólókoncertet adott a montreux-i fesztiválon és több más helyen is a 2001-es díjnak köszönhetően lépett fel.
