A közönség már a Room Of The Mad Robots nevű előzenekar koncertje alatt szép számban gyülekezett, ami azért is furcsa, mert ezúttal, aki megengedhette magának, kiemelt állójeggyel biztosíthatta, hogy a színpad előtt tombolhassa végig a koncertet, vagyis nem kellett órákkal korábban lecövekelnie az első sorokban. Talán azért is érkeztek korábban, mert az előzenekar, a feltörekvő hazai metálcsapat ezúttal stílusban passzolt az est fő attrakciójához ? a koncertszervezők erre nem mindig vannak tekintettel. Ezúttal viszont tökéletes bemelegítő csapatot választottak: jók, fiatalok, hazaiak, és sokat lendíthet ismertségükön, hogy egy legenda előtt játszottak ? az pedig csak plusz jó pont, hogy úgy tűnt, ők is alig várják már Ozzyt.
Aki szerencsére nem váratta túl sokáig a nagyjából négyezer fős közönséget, az átszerelés után, kilenc óra előtt pár perccel ?Let the madness begin!? felkiáltással megnyitotta a bulit. Igaz, a Bark at the Moon kezdetén felhangzó sátáni kacaj ezúttal elmaradt, de hát örüljünk, hogy ennyi idősen (61) és ilyen állapotban (jó ideje a korábban az üzemanyagot jelentő drog és alkohol nélkül) még színpadra áll. Soha nem a hangjáért szerettük, így valószínűleg most sem vette senki zokon, hogy nem volt túl erőteljes az ének ? olyan slágerekhez, mint a Mr. Crowley, a Suicide Solution, a Road To Nowhere, a Shot In The Dark vagy a Crazy Train, nem is nagyon volt erre szükség, a zene dübörgött, a tömeg pedig az első akkordoktól kezdve énekelte a dalokat. Persze Ozzy időről időre elrikkantotta magát, hogy ?Nem hallak titeket!?, így aztán még hangosabb üvöltést és tapsot csikart ki magának ? jellegzetes tartásával fel-alá járkált a színpadon, vagy épp ugrált a mikrofon mögött, mindenhol éneklésre és tapsra buzdítva a rajongókat.
Akik között a nagypapakorú rockerektől a hét-nyolcéves kislányokig minden korosztály képviseltette magát. Utóbbiak persze a szemmel láthatóan Ozzy-rajongó apjukkal érkeztek ? nem valószínű, hogy a lányok maguktól vették volna fel az Ozzy Osbourne ? Pure Fucking Metal feliratú pólókat. Bár tény, hogy lelkesen csápoltak apjuk nyakában, és úgy tűnt, jól szórakoznak. Mint ahogy tulajdonképpen a harmadáig megtelt Aréna többi látogatója is, bár egyesek hiányolták a kivetítőket, a felfokozott látványt ? valóban, ez utóbbi kimerült abban, ahogy Ozzy szokásához híven időről időre vízzel locsolta az első sorokban tomboló rajongókat. Az ígért szürreális show is elmaradt, ha csak Ozzy mozgását nem nevezzük szürreálisnak, tekintve, hogy sokan a metál denevérfejeket harapdáló fenegyerekét látják benne még ma is ? de hát ő mindig így mozgott, lassan, mintha csoszogna, legfeljebb kicsit hajlottabb a háta, mint húsz-harminc éve, és a koncert közepén elvonul egy kis pihenőre, ameddig (egyébként kitűnő) zenészei szólóznak. Na és valószínűleg a koncert hosszát is hozzá igazították: a két ráadás számmal együtt is alig tartott másfél óráig.
Azok, akik ott voltak, mindenesetre nagy valószínűséggel nem arra fognak emlékezni, mi hiányzott, sokkal inkább azt fogják mondogatni: a fene se tudja, mitől volt jó a koncert, de Ozzy még mindig tud valamit.
