Paradise Lost is lesz a Fehérvári zenei napokon

Zene


paradiselost_promo.jpg
Paradise Lost

A nyár utolsó könnyűzenei fesztiválját ezúttal új helyen, a Sóstó Ipari Parkban rendezik meg. A költözés azért volt szükséges, mert a fesztivál kinőtte a korábbi helyszínt, a Bregyó-közi sportcentrumot. Az ipari parkban tágasabb területen, a lakóházaktól távolabb, a hangerő mérséklése nélkül szórakozhatnak a fiatalok.

 
A FEZEN-en a hazai rock- és popzene ismert képviselői mellett két külföldi sztáregyüttes, a brit Paradise Lost és a német metálzene klasszikusa, az U.D.O  is színpadra lép.
 
A hazai résztvevők közé tartozik a Tankcsapda, a Quimby, az Edda, a Republic, a Lord, az Ossian, Deák Bill Gyula, a Bikini, a Beatrice, a Kispál és a Borz, Péterfy Bori, a Zagar, a Ladánybene 27, a P. Mobil, a Háború, valamint az ismét összeálló Első Emelet. A buli fellépőinek mintegy 30 százaléka helyi, illetve Székesfehérvár környéki együttes lesz.
 
A koncertekre fesztiválbuszokon is lehet utazni kedvezményes, 100 forintos jegyáron; a buszok hajnali fél négyig közlekednek majd. Azok, akik autóval érkeznek a fesztiválra, őrzött parkolót vehetek igénybe.