Párbeszéd az Úrral - Woven Hand a Kultiplexben

Zene

Az erőteljes folk-rock alapcsapat, a 16 Horsepower 2005-ös feloszlása után a frontember, David Eugene Edwards folytatja több évvel ezelőtt elindított szóló projektjét.

Mint arról írtunk már, az eredetileg egylemezes vállalkozást egy táncszínházi felkérés bővítette ki, és a Woven Hand immár negyedik nagylemezénél tart: a Mosaic címet viselő album 2006 júliusában jelent meg. A világszerte szinte csak pozitív kritikákat kapott anyag leginkább egyfajta Joy Division-Dead Can Dance hangzásvilágot kever, úgy, hogy abba belefér egy csipetnyi Tom Waits-i blues és Nick Cave fémjelezte katartikus rockzene is, azzal az erőteljes megkötéssel, hogy míg az utóbbi muzsikusnál a vallás egyfajta köntös, addig David Eugene Edwards komolyan gondolja, amit énekel. Pont ez a DEE számára magától értetődő alapállás (a zenészről közismert, hogy erőteljes vallásos neveltetésben részesült), mely a zenével nem térít, hanem párbeszédet folytatat és vitatkozik (nem csak és nem elsősorban a közönséggel, hanem Istennel), ez az, ami felejthetetlenné teszi a Woven Hand művészetét mind cd-ről hallgatva, mind koncerteken átélve az élményt.

Angolszász népzenei hatások, spoken word, rock, érzelmek és lendület - csakis ugyanezeket a jelzőket használhatjuk idén is, mint tavaly az A38 közleménye alapján: a Woven Hand a 16 Horsepower hagyományainak méltó folytatója.