Patti Smith megemlékezett a roskilde-i tragédiáról

Zene


pattismith_2007_by_wikipedia_org.jpg
Patti Smith

2000-ben a dán fesztiválon kilenc ember halt meg és 43-an megsérültek a Pearl Jam koncertje alatt. A vizsgálat "a körülmények szerencsétlen egybeesésének" minősítette az esetet, melyben több rajongó sérült meg a színpad mellett.

Smith a megemlékezésen kilenc rózsát dobott a közönség közé, miután felolvasták a kilenc áldozat nevét a négynapos fesztivál kezdeteként. 

Kilenc fát is ültettek nem messze a tragédia helyszínétől, amivel szintén emlékezni szeretnének az elhunytakra, egyben felhívni a fesztivállátogatók figyelmét a veszélyekre és óvatosságra inteni őket. 

Idén egyébként 75 ezren vesznek részt a Roskilde-i fesztiválon, melyen Prince és a Gorillaz mellett még 150 együttes lép fel.