Paul McCartney még a kilencvenes évek elején indított el egy elektronikus zenei mellékprojektet Youth-szal, a neves producerrel (aki a Killing Joke alapító tagjaként kezdte popkarrierjét), a duó eddig két lemezt adott ki Fireman néven (Strawberries Oceans Ships Forest - 1993, Rushes - 1998). McCartneyék most elkészítették Electric Arguments című harmadik korongjukat is, amely november 17-én jelenik meg, és hasonlóan a korábbi anyagokhoz, ezúttal is McCartney komponálta dalok szerepelnek rajta Youth-féle remix-változatban.
A stílus nem változik jelentősen, de a lemezen szereplő 13 szerzeményben - a korábbi számoktól eltérően - ezúttal vokál részek is szerepelnek. A lemezen minden szám egy nap alatt készült el a megírástól a rögzítésig, a teljes anyag felvételéhez azonban így is közel egy év kellett, mert a két zenész csak ritkán tudott időt szakítani egy-egy nap közös munkára.