Pontosan megtervezi új lemezét az Elbow

Zene

A The Seldom Seen Kid című 2008-as stúdióalbumával tavaly Mercury-díjat nyerő Elbow óvatosan vág bele új albuma elkészítésébe, semmiképpen sem szeretné elsietni a lemez kiadását. Pete Turner basszusgitáros elmondta, hogy a zenekar egyelőre nem is kezdte el a munkát, majd csak akkor fog az új dalok megírásába, ha pontosan megtervezte, milyen irányba szeretne elmozdulni a következő korongon. Turner hozzátette: a zenekar tisztában van azzal, hogy a Mercury elnyerése után fokozottabbak a várakozások az új anyag iránt, ami nem kevés plusz terhet jelent a tagok vállán.

"Egyáltalán nem sietünk, még nem kezdődött el a munka. A Mercury megnyerése miatt van némi nyomás rajtunk, ezért valamivel keményebben fogunk dolgozni, mint korábban. Úgy gondoljuk, az lesz a legjobb, ha egy gondosan elkészített tervvel állunk neki a munkálatoknak, ezért a dalok megírása előtt előbb ezeket a terveket kell elkészítenünk. Kitaláljuk, milyen számokat szeretnénk, és milyen ötleteket akarunk felhasználni" - nyilatkozta Turner, aki azért hozzátette: a visszafogott munkatempó ellenére a zenekar szeretné még idén elkészíteni az új lemezt.