(MTI) - Bobby Gillespie maga a brit indie rock és pop megtestesítője: amit ő nem próbált ki, azt nem is volt érdemes, amit viszont kipróbált, abból zenei forradalom lett. Gillespie 17 évesen már alapító tagja (mint basszusgitáros) a The Wake nevű new wave bandának, amely a manchesteri Factory Records szárnyai alatt nőtte ki magát. Itt nem sokáig időzött, beszáll dobolni a Jesus and Mary Chainbe, amely 1985-ös debütáló lemezével (Psychocandy) az év rockzenei durranása lett Angliában. Igen ám, de akkor már megvolt "saját gyermeke", a Primal Scream is, és amikor a Reid-fivérek a Jesusból választásra kényszerítették, ő a függetlenségre voksolt.
A Primal Scream felfuttatásában fontos szerepet játszott egy bizonyos Alan McGee, a később korszakos Creation Records megalapítója, az Oasis majdani felfedezője. McGee Gillespie iskolatársa volt, és ez a kapcsolat jól jött, amikor a saját csapatában énekesként funkcionáló Gillespie és két "hű fegyverhordozója", Andrew Innes és Robert Young gitáros 1987-re összehozta a Sonic Flower Groove-ot, amely azonban csak egy középszerű indie rock album volt. Miután a Rolling Stones hatásait mutató, két évvel később megjelent Primal Scream sem kavart nagy hullámokat, Gillespie-ék az Angliában éppen tomboló amerikai hatásra a dance felé fordultak - és drágakőre leltek.
Az 1991-ben megjelent Screamadelica a dance és az acid house remekműve, nem mellesleg óriási üzleti siker volt, köszönhetően elsősorban Andrew Weatherall producernek, aki az előző lemezükön "porosodó" egyik dalt teljesen átdolgozta, kemény basszusfutamokkal, dub reggae hatással látta el, a végeredmény pedig a Loaded című dal lett.
A csapat alkotóerejét a fogyasztott drogok nagy mennyisége jelentősen "lelohasztotta", s ez a következő album - Give Out But Don't Give Up - útkereséséhez vezetett. A fordulatot Gary "Mani" Mounfield, a felbomló Stone Rosesból érkező basszusgitáros csatlakozása jelentette, aki új inspirációt hozott a zenekarba. Ez vezetett az ismét remek dance-es, dubos hangzású Vanishing Pointhoz (1997), amelyen a Kowalski című dal a csúcspont. A korábbiaknál agresszívebb hangzású XTRMNTR (2000) szintén kiváló munka. Ezen szerepel a Swastika Eyes - jelenleg is fontos darab a koncertrepertoárjukban -, amely Gillespie szövegében "az amerikai nemzetközi terrorizmust" ítélte el. Az XTRMNTR-on olyan vendégzenészek működtek közre, mint a Chemical Brothers vagy Bernard Sumner a New Orderből. Az Evil Heat (2002) ezt a vonalat vitte tovább.
A Primal Scream legutóbbi két lemeze, a retro rock and roll albumnak tekinthető Riot City Blues (2006) és a jóval poposabb tavalyi Beautiful Future nem írta át a világ könnyűzenéjének történetét, de mindkét korong profi munka.
Az együttest időközben elhagyta Robert Young; jelenleg hatfős felállásban koncerteznek. Így tettek alig egy hete a marosvásárhelyi Félsziget fesztiválon is, ahol óriási sikert arattak.
