Prince ismét perre megy

Zene

A norvég C&C Records szerette volna méltóképpen megünnepelni Prince ötvenedik születésnapját, és felkérte a skandináv ország néhány jeles zenekarát, hogy készítsén feldolgozást a popsztár valamelyik dalából. A felhívásra több tucatnyi lelkes együttes jelentkezett, végül 81 számból készült el a feldolgozás verzió, a kiadó mindet megtartott, és egy díszdobozban dobta piacra a korongot. 


109314_normal_57025_prince_ismet_perre_me1.jpg
Prince

A lemezcég Prince képviselőit is felkereste, és néhány tiszteletpéldányt eljuttatott nekik a lemezből, nem is számítván negatív reakcióra. Az énekes ügyvédei azonban kapásból beperelték a kiadót, mondván, az jogtalanul használta fel a dalokat, és eladott példányonként nyolcdolláros jogdíj járna az énekesnek. A C&C Revords azzal próbált védekezni, hogy nem tett szert profitra a lemez megjelentetséből, ám ez nem hatotta meg az ügyvédeket, akik most az összes fizikai hanghordozó megsemmisítését követelik és már be is nyújtották a perkeresetet a bíróságon.