Queens Of The Stone Age: az összes lemez élőben

Zene


queensofthestoneage.jpg
Queens Of The Stone Age

A QOTSA hosszabb pihenő után a fesztiválszezon előtt állt ismét össze, és a próbák után érdekes ötlettel álltak elő a tagok: egy öt estés szuperkoncertet szeretnének megvalósítani, amelyen minden este egy-egy lemezt játszanának el, elejétől a végéig.

"Arról beszéltünk, hogy mennyire jó volt, mikor a Cheao Trick eljátszotta az első három lemezét egymás után, és akkor jött az ötlet, megcsinálhatnánk mi is ugyanezt az eddigi öt albumunkkal. Először még egy görbe estén, jó pár feles után jött az ötlet, de később is eszünkbe jutott, és azóta is foglalkozunk vele" - mondta Josh Homme, aki már elkezdte írni a következő album számait is, a készülő korongon - elmondása szerint - a 2007-es Era Vulgaris nyomvonalát folytatja az együttes.