Raiffeisen Jazz Klub - IBS Színpad

Zene

A Fusio Group tagjai: Szendőfi Péter (dob, zenekarvezető), Elek István (szaxofon), Kormos János (gitár), Romhányi Áron (billentyűs hangszerek), Barabás Tamás (basszusgitár).
Szendőfi Péter
 
Szendőfi Péter 1968-ban született Budapesten. A miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában érettségizett 1989-ben, klasszikus ütő tanszakon, majd a budapesti Zeneművészeti Főiskola jazz tanszakán tanult, ahol 1992-ben végzett, ekkor hozta létre saját zenekarát is. Több formációban játszik, így például ő a László Attila Band és a Nagy János Trió dobosa, s számos lemezen, fesztiválon és koncerten szerepel különféle együttesekkel.
Saját zenekara, a Fusio Group 1992 óta létezik, az együttes tagjai főként a zenekarvezető saját szerzeményeit játsszák, saját hangszerelésben. Jellemző rájuk a szabad improvizáció, a magas szintű hangszertudás, többféle stílusirányzat eredeti ötvözése.
Horváth Kornél
 
Horváth Kornél, az est egyik vendégszólistája a hazai dzsesszélet kiemelkedő egyénisége, különleges ütőhangszerek igazi mestere, egyéni, káprázatos ütéstechnikájával hatalmas sikereket arat szerte a világon.
Alapító tagja volt a Trio Stendhalnak, amelyben Dés László szaxofonozott, Snétberger Ferenc gitározott, Horváth Kornél ütőhangszereken játszott. Több formációval, számos albumon muzsikált, majd 1992-ben jelent meg saját, Rag Handed című szóló CD-je, amely olyan, világhírű zenészek közreműködésével készült, mint David Friedman, Tommy Campbell, Randy Brecker.
Évek óta rendszeresen hallható több együttes koncertjén és albumán, fesztiválokon. Egyik állandó formációja, amelyben hallható, a Horváth Kornél - Lantos Zoltán Duo jól ismert a hazai és az európai kortárs dzsesszéletben.

Fontosabb díjai:
1999: a Magyar Rádió Emerton Díja - Az év hangszeres szólistája
2000: Arany Dobverő Díj (a Magyar Ütőhangszeres Kultúráért Alapítvány elismerése)
2001: az Artisjus Zenei Alapítvány Díja
2004: a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje.

Bacsó Kristóf
 
Bacsó Kristóf szaxofonos, a koncert másik vendégszólistája, a fiatal jazznemzedék kiemelkedő egyénisége 1976-ban született Budapesten. Szaxofontanulmányait Ablakos Lakatos Dezső és Borbély Mihály irányításával kezdte meg 1989-ben. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneakadémia Jazz Tanszékén, a Conservatoire de Paris-ban és a bostoni Berklee College of Music-on folytatta, majd New York-ba költözött.

1999-ben - Zana Zoltánnal holtversenyben - megnyerte a Magyar Rádió Bartók adó-főszerkesztőség Ablakos Lakatos Dezső emlékére kiírt, fiatal szaxofonosok számára rendezett tehetségkutató versenyét. 1995 óta rendszeresen fellép Európa számos országában, a tengerentúlon, s koncertezett Japánban is.
Saját együttese, a Bacsó Kristóf 4 két évvel ezelőtt, 2003-ban alakult, a négy zenész főként Bacsó Kristóf szerzeményeit játssza, amelyeken a kortárs zene hatása is érződik. A kiugróan tehetséges szaxofonost előszeretettel hívják kortársai más formációkba is játszani, muzsikált például olyan jelentős külföldi és magyar zenészekkel, mint John Pattituci, Eddy Henderson, Babos Gyula, Dés László, Gadó Gábor, Oláh Kálmán, Tony Lakatos és Szakcsi Lakatos Béla. Hallhatjuk őt a Raiffeisen Jazz Klub idei évzáró koncertjén is, hiszen a Latin Jazz Syndicate nevű formációban az együttes megalakulása óta játszik.

A sorozat következő két koncertje:

2005. november 4-e, 19.30:
A Bolla Gábor Quartet és Art Themen (Nagy Britannia)
A koncerten közreműködik: Bolla Gábor (szaxofon), Szakcsi Lakatos Róbert (zongora), Oláh Zoltán (nagybőgő), Mohay András (dob). Vendégszólista: Art Themen (szoprán- és tenorszaxofon)

2005. december 2-a, 19.30
Elsa Valle és a Latin Jazz Syndicate: Abracadabra - lemezbemutató koncert
Elsa Valle (ének), Winand Gábor (fuvola, ének), Bacsó Kristóf (szaxofon), Fekete István (trombita), Babos Gyula (gitár), Szakcsi Lakatos Béla (zongora), Barcza Horváth József (nagybőgő), Szabó Csaba (ütőhangszerek), Sramkó János (dob).

Fotó: Dobó László