Ray Charles Emlékkoncert

Zene

Ebből a szomorú alkalomból Fekete Jenő, a kiváló blues gitáros - énekes összehívta a magyar jazz és blues élet csillagait, hogy együtt tisztelegjenek a "Mester" emlékének. A koncerten kronológiai sorrendben csendülnek fel a Ray Charles által sikerre vitt nóták, melyeket kiváló muzsikusok hangszereltek újra az esemény tiszteletére.

Majd' az összes dalban újabb ás újabb vendégek csatlakoznak az est házigazdájához és zenei rendezőjéhez Fekete Jenőhöz, aki a koncert alapzenekarának a Muddy Shoesnak is frontembere. Ők egészülnek ki egy nyolctagú fúvós szekcióval, mely szintén a hazai szakma krémjét tartalmazza. A háromtagú vokál sem ismeretlen az igényes élőzene szerelmesei számára. (Monori Gabriella, Voga Viktória, Kutzora Edina).

A vendégek közt megtalálható több hazai sztár is. Horváth Charlie, aki a Georgia On My Mind című dalt adja elő, miközben Szabó Tamás, hazánk egyik legjobb szájharmonikása teszi teljessé ezt az időtálló világslágert. Elfogadta továbbá meghívásunkat Tóth Vera, a 2004. év hangja is, aki Jenővel adja elő a Sorry Seems To Be The Hardest Word című számot, mely az egyik gyöngyszeme Ray Charles utolsó duett albumának a Genius Loves Company-nak.

A koncert kedvéért megszakítja hollandiai kint tartózkodását Ifj. Járóka Sándor a kiváló jazz zongorista. Természetesen további billentyűsök is megfordulnak majd a színpadon az est folyamán; Nagy Szabolcs, Neumann Balázs, id. Lakatos "Szoszó" Sándor, Oláh Kálmán, Weszely Ernő, Romhányi Áron.

A rendezvény kiváló lehetőséget nyújt annak, az igényes zenét kedvelő 30-35 év feletti közönségnek is, akik szeretnék kedvenc dalaikat professzionális élő előadásban, megfelelő színvonalú környezetben hallgatni. Ray Charles zenéje az Oscar-díjas életrajzi film segítségével eljutott azokhoz a fiatalokhoz is, akik egyébként nem ismerték ezt a zenei világot. Közülük is sokan felfigyeltek a művészre és megkedvelték dalait.

Ray Charles lenyűgöző munkássága késztetette a fellépőket és szervezőket arra, hogy a jegybevételből támogassák a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének kulturális céljait. Ez az összeg segítséget nyújthat a szervezet énekkarának - eddig anyagi feltételek hiánya miatt késlekedő - beindításában is. (A fellépő művészek közt van országunk egyik kiváló vak zenésze, Weszely Ernő is.)

A koncert helyszíne és időpontja: 2006. január 29. 20:00, Művészetek Palotája - Nemzeti Hangversenyterem