Ez az újraegyesülés egybeesik a zenekar hamarosan induló, egy hónapig tartó Rust In Peace 20. évfordulós turnéjával, mely március elsején indul Spokane-ben, Washington államban. Ezeken a különleges show-kon a Megadeth elejétől a végéig egyben eljátssza mérföldkőnek számító 1990-es albumát, a Rust In Peace-t, és természetesen más Megadeth kedvenceket is.
"A testvéri szeretet és megbocsátás jele ez" - mondta Mustaine. - "David Ellefson a Megadeth-be tartozik. Úgyhogy most bebizonyítjuk nektek, hogy igazán ütősek vagyunk így együtt..."
David Ellefson hozzátette: "Ez egy nagyszerű pillanat mindannyiunknak, a zenekarnak és a rajongóknak egyaránt. Karrierünk egyik legjelentősebb albumának fantasztikus ünneplése lesz ez."
Ellefson természetesen részt vesz Mustaine-nel, és a többi Megadeth-taggal (Shawn Drover dobossal és Chris Broderick gitárossal) az aktuális lemez, az Endgame turnéján is, amely a csapat kritikailag egyik legelismertebb lemeze lett.
"Szeretnénk megköszönni James LoMenzónak, hogy annyi éven át hűséges társunk volt basszusgitáron, és a legjobbakat kívánjuk neki" - köszönt el a távozó basszusgitárostól Mustaine.
A Megadeth június 20-án lép fel a Petőfi Csarnokban.