Régi/új szelek fújnak Skandináviában

Zene

Ace of Base

Már kezdett hiányérzetünk lenni amiatt, hogy az utóbbi pár hétben egyetlen olyan hírt sem sikerült kihalásznunk az általunk naponta átnyálazott tucatnyi zenei magazinból, mely arról tudósított volna, hogy újabb együttes gondolja úgy: korábbi sikereit átmentve, rövidebb-hosszabb kihagyás után, a huszonegyedik században is érdemes megpróbálkozni a közös zenéléssel. Pár napja azonban segítségünkre sietett a Rolling Stones magazin, ahol azt olvashattunk (örömünkre vagy bánatunkra), hogy a skandinávoknál is megmozdult valami.

Svédország zenei piacáról elsőre mindenkinek az ABBA jut az eszébe, de ha nagyon megerőltetjük magunkat (és egy pillanatra elfelejtjük a kiválóbbnál kiválóbb, de nem annyira populáris zenekarok listáját), beugorhat az All That She Wants című nóta is, amely kétségkívül a '92-es év egyik legnagyobb slágere volt. Megmászta Európa szinte összes országának slágerlistáját és még az Egyesült Államokban is hódított. Három hónapig a Billboard százas listája első három helyének valamelyikén tanyázott, de az Ace of Base-nek (mert ugyebár róluk beszélünk) keserű szájízzel kellett tudomásul vennie, hogy az első helyet sohasem tudhatta magáénak. (Amihez rögtön hozzátehetjük, hogy a következő nagy siker, a The Sign egy évvel később már megszerezte a vezető pozíciót.)

A Berggren testvérek, Jenny és Jonas, Linn Berggren, valamint Ulf Ekberg alapította együttes a kezdeti sikerek után igen gyorsan elfáradt. 2005 novemberében adták magukról az utolsó életjelet, legújabb albumuk is már ötéves. A kvartett azonban nemrég bejelentette, hogy Oroszországban (november 17.) és Dániában (november 23.) is fellépést terveznek, aminek már itt volt az ideje, hiszen az Ace of Base '96 óta nem koncertezett. A turné mellett az együttes új korongot is ígér, amelyről azon túl, hogy lesz, még semmi nem tudható.

És akkor még nem is szóltunk arról az október 26-i hírről, hogy a dánok is támadnak. Hét év után, 2001-ben feloszlott Barbie Girl-ös Aqua is a 2008-as évet nézte ki magának az újjáalakulásra. A kvartett állítólag huszonöt állomásos koncertet adna és még egy albumot is megjelentetne, amelyről az interneten csak találgatnak: valószínűleg Greatest Hits anyagról lesz szó pár új dallal.