Richard Dorfmeister nyitja meg a Parkot

Zene

 
(MTI) A május elejétől szeptember végéig nyitva tartó Park 11 ezer négyzetméteren környezettudatos megoldásokkal valósul meg, jól megközelíthető helyen, a Művészetek Palotája (MÜPA) közelében, a Soroksári úton.
A Park fesztivál egy művészklubnak is helyet ad, emellett pódiumszínpadán független színházi társulatok előadásait, könyvbemutatókat láthat a közönség. Alkotói közösségeket fogadnak be, továbbá civil szervezeteknek nyújtanak bemutatkozási lehetőséget, segítik munkájukat.
    
A Park nem szűkíti zenei kínálatát a 20-as, 30-as éveiben járó korosztályra, céljuk, hogy a középkorúak is megtalálhassák a számukra értéket képviselő programokat ? írják a szervezők.
   
Az új létesítmény a városrész kulturális koncepciójába illeszthető: a magas kultúrát képviselő Nemzeti Színház és a MÜPA mellett a Park könnyűzenei programjaival teszi teljessé a kínálatot.
  
A vállalkozás nagy tapasztalattal rendelkezik a koncertszervezés terén: két létrehozója a Zöld Pardon nevű szórakozóhely távozó társtulajdonosa, egyik szakmai vezetője, valamint a Morrison?s klubok egyik tulajdonosa.
   
A projekt keretében zenekarok, művészek, fiatal alkotók kapnak fellépési lehetőséget és az alacsony árú belépőjegyek miatt széles réteg számára válik elérhetővé az egész nyáron át tartó fesztivál. Olyan közszolgálati feladatokat vállaló intézmény jöhet létre, amely tevékenységét nem közpénzből, hanem magántőkéből végzi.
    
A Parkban öt táncteret alakítanak ki: a nagy tánctéren magyar és külföldi zenekarok és dj-k lépnek fel, lesz egy fedett elektronikus zenei helyszín, egy úgynevezett "Retró kert" két tánctérrel, valamint létrehoznak egy magyar alternatív zenei helyszínt, amely a sportközvetítésekre is alkalmas lesz.
    
A Parkban májusban többek között olyan előadók lépnek fel, mint Richard Dorfmeister, aki Ras MC T-Weed-del érkezik Budapestre, a Dub Pistols, a Kowalsky meg a Vega, a Hooligans vagy a Republic.
    
Rimóczi Imre, a tervező Dinamo Építészcsoport vezetője elmondta: a Park tervezésénél a legfontosabb szempont az volt, hogy olyan állandó fesztiválhelyszín szülessen, amely a tömegrendezvényekhez magas színvonalú szolgáltatást nyújt és a technikai és biztonsági követelményeknek is megfelel. Gyorsan felépíthető, bontható, emellett egyedi építészeti karakterrel bír, környezettudatos megoldásokat használ ? jegyezte meg a tervező. A színpadon kívül az egész felépítményt a hajózásban, szállítmányozásban használt konténerekből alakítottuk ki ? mondta Rimóczi Imre, hozzátéve, hogy a használt konténerek építőelemként való újrahasznosítása nemzetközi trend. A technológiát alkalmazzák lakóépületek, irodaházak, kiállítóterek létrehozásánál is. Kiemelte, a választott megoldás lehetőséget ad arra is, hogy a következő szezonban ugyanezekből az építőelemekből akár teljesen más fesztiválhelyszínt hozzanak létre, mintha egy óriási Lego-készletből építkeznének.