Pete Waterman popmogul saját nevéről elnevezett kiadójánál, a Kylie Minogue-nak, Jason Donovan-nak, vagy a Bananaramának akol meleget nyújtó PWL Records-nál (Pete Waterman Records) a lemezkészítés csínját-bínját elsajátító és a Stock Aitken Waterman trió szárnyai alatt cseperedő Rick Astley (képünkön) pontosan húsz évvel ezelőtt, 1987-ben robbant be a köztudatba Never Gonna Give You Up című számával. Az Egyesült Királyságban öt hétig a slágerlisták élén tanyázó és a kislemez eladásokat a megjelenés évében torony magasan megnyerő nóta egész Európában, sőt még az USA-ban és Ausztráliában is hódított.
Annak ellenére, hogy leginkább a jólfésült Archie Andrews képregényfigurára emlékeztető, hangi adottságaiban (igazi léleksimogató soul hang) viszont ezzel a képpel éles kontrasztban álló Astley-ről az utóbbi években nem sok mindent lehetett hallani, a rajongók életben tartották a mítoszt. A Rickrolling jelenségnek köszönhetően (lényege, hogy egy érdekes hírre mutató link valójában a kétmillió példányban fogyott Astley Never Gonna Give You Up című számához készült klipre "dobja át" a felhasználót) 2007 szeptemberéig több mint négy millióan szembesültek az énekes mozgáskultúrájával.
A negyvenegy éves zenész a húsz év alatt még egy szerzeménnyel tudta beverekedni magát az angol és amerikai top 10-be, az Andraé Edward Crouch közreműködésével készült '91-es Cry For Help-pel. Azóta szinte síri csend honol körülötte, amit két sikertelennek mondható próbálkozás, a 2001-ben kiadott Keep It Turned On és a négy évre rá készült Portrait című album tört meg.
Húsz évvel a legnagyobb slágerét követően Astley most elérkezettnek látja az időt a visszatérésre, még ha csak egy hétig tartó turnéról is van szó. "Az utóbbi időben ugyan adtam egy-két kisebb koncertet, de ezeket nem lehet összehasonlítani azzal, amikor az ember több ezer rajongó előtt énekel" - nyilatkozta a nemrég Japánba is a nyolcvanas évek feelingjét visszacsempésző művész.
