Ritkaság a Killerstől

Zene

A 2004-es Hot Fuss, majd a tavaly októberben kiadott Sam's Town óta szinte az összes fesztiválra bebocsátást nyert, sőt főattrakciónak számító Las Vegas-i Killers az idei Szigeten kissé fáradtnak tűnt. Nem igazán tudta bebizonyítani, amit pedig állítanak Brandon Flowers bandájáról, hogy igazi koncertzenekar. De sebaj, ettől még nem dől össze a világ, sőt gyorsan megbocsáthatunk a 2002-ben alakult zenekarnak, ha olyan tervvel áll elő, mint amit a zenekar frontembere nemrég nyilatkozott a Billboardnak.

Flowersék megteszik nekünk azt, hogy összegyűjtik egy korongon az eddig kiadatlan dalaikat, feldolgozásaikat. "Van legalább tizenöt olyan dalunk, amit nem mindenki ismer. Szerettük volna felpakolni ezeket egy korongra, hogy a rajongóinknak ne kelljen keresgélniük" - mondta az énekes. Ezek közt találjuk az All the Pretty Faces című nótát, Anton Corbijn Joy Division című filmjéhez készült Shadowplayt, vagy a Move Away című dalt.

Mivel a lemezt év végére tervezik kiadni a fiúk, a sok-sok meglepetés mellett szerepel majd rajta egy karácsonyi dal is, a Don't Shoot Me Santa. Az ennek kislemezes változatából befolyó pénzeket jótékony célra fordítják, úgy ahogy tették tavaly is, A Great Big Sled című szerzemény esetében.