Rockakadémia indul neves zenészek közreműködésével

Zene

Szigeti Ferenc 
(MTI) - A képzés kétéves, ezen belül három hónapos szemeszterekből áll, elvégzése OKJ-s szakvizsgát ad. A tanárok között van mások mellett Alapi István gitáros (Edda), Jankai Béla (Prognózis, Dinamit) a stúdiótechnikát fogja oktatni, Takáts Tamás (Karthago, East) az éneket, Gidófalvy Attila (Karthago, Lord) a billentyűs hangszertudást - mondta a gitáros Szigeti Ferenc a pénteki budapesti sajtótájékoztatón.
 
A tanári kar tagja még például a dobos Németh Gábor (Skorpió, Bikini, P. Mobil) és Donászi Tibor (Beatrice, Edda), Fekete Samu Tibor basszusgitáros (Korál), Rozsonits Tamás pedig zenetörténetet, rockzenei lexikális ismereteket fog oktatni. A képzést az egyik ismert nemzetközi hangszergyártó cég támogatja.
A Rockakadémiának az Andor Edit operaénekes által irányított Rákóczi úti THÉBA Művészeti Szakközépiskola és Akadémia biztosít helyszínt. A várhatóan áprilisban induló első kurzusra március 19-ig lehet jelentkezni. Andor Edit kiemelte, hogy a Rockakadémia növendékei a THÉBA egyéb szakirányú foglalkozásait, így a tánc-, a beszédtechnika, a színészmesterség, a pantomim-, a fotó- vagy a filmórákat is látogathatják.  "Van már néhány helyen Magyarországon rockzenei képzés, de mi életszerűbb ismereteket akarunk adni a diákoknak" - emelte ki Szigeti Ferenc. Takáts Tamás szerint a Rockakadémia egyfajta kaput jelenthet a fiataloknak a szakmába és komoly kapcsolatépítési lehetőséget kínál.
 
Hasonló rockzenei képzés már működik néhány éve Nyugat-Európa több országában, így Nagy-Britanniában is. Szigeti Ferenc felidézte, hogy a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején létrehozta a jó ideig sikeresen működött Rock Gyermekei Tábort Tokajban. "Már akkor megfogalmazódott bennem egy rockakadémia alapításának gondolata, ám aztán közbejött a lemezkiadói pálya, a Karthago zenekar folytatása" - jegyezte meg.