Rocktól lesz hangos az aréna

Zene

Nagy Feró a Beatrice együttesben

A 2007. februárjában megrendezett "Magyar Rock Élő Legendái" című kétnapos fesztivál elsöprő sikert aratott. A fellépő zenekarok több mint harminc év dalaival szórakoztatták a nagyérdeműt. A Sportaréna jelessel debütált, hiszen ehhez fogható fesztivál, amikor a rockzene ennyi kiemelkedő személyisége egyszerre képviselteti magát egy színpadon, huszonöt éve nem volt már. A kitűnő hangminőség és a parádés színpadkép a végsőkig fokozta a hangulatot. A nagyszabású rendezvényre több mint tizenkétezren voltak kíváncsiak. A régi rajongókból és a fiatal generációból álló nézősereg egy csapattá verbuválódva -- önfeledten szórakozva - kórusban énekelték a '70-es, '80-as évek slágereit.

"Ami jó, miért ne ismételnénk meg, akár évente?" - vetette föl az első Rock-Aréna előkészületeinél Kiss Zoltán "Zéró", a fesztivál egyik szülőatyja, a Karthago basszusgitárosa. A nagy sikerre való tekintettel 2008. március 7-én és 8-án újra dübörög a Rock a Papp László Budapest Sportarénában (kezdés mind a két nap 17 órakor).

A fellépő zenekarok között találkozhatunk új és az első szériában is fellépett bandákkal. A magyar rock legendái között a Zorall és a Zanzibár személyében a fiatal generáció is képviselteti magát. A fesztivál első napján egy meglepetés nemzetközi sztár is növeli az esemény színvonalát.

A Rock-Aréna2 különlegességéhez mérten a fellépő együttesek kifejezetten erre az alkalomra, eddig nem látott produkciókkal készülnek. A rendezvény házigazdája a műsorvezetőként is egyre közkedveltebb Nagy Feró.

A kétnapos fesztivál keretében tizenkét rockzenekar lép fel az Aréna színpadán:

Március 7., péntek:

17.00 Török Ádám és a Mini
18.00 Zorall
19.00 Deák Bill Blues Band
20.00 Ősbikini
21.00 Nagy Feró és a Beatrice
22.00 Nemzetközi meglepetés sztár

Március 8., szombat:

17.00 Vörös István és a Prognózis
18.00 Zanzibár
19.00 Kormorán
20.00 Bikini
21.00 Karthago
22.00 Pokolgép