Rod Stewart meg a focilabdák

A megszokott perec- és sörárusok, vattacukor-masinák mellett rengeteg biciklin, rolleren, sőt, görkorcsolyán közlekedő, vagy inkább közlekedni próbáló néző foglalta el az 56-osok terét szombat délután ? ahogyan közeledett az este, úgy lett egyre nehezebb dolga annak, aki a tér egyik pontjáról a másikra, ne adj? isten a színpad közelébe szeretett volna eljutni. Persze voltak, akiket egyáltalán nem zavart a tömeg, és kibontott hálózsákokon heverésztek, az összecsomagolva maradt sátrakat párnának használva ? talán némi kitérőt tettek útban hazafelé egy sátorozásból. Mások horgászszéken ücsörögve, látcsővel felszerelkezve próbálták meg kideríteni, mi folyik a színpad környékén.

Valószínűleg ők találták meg a legkényelmesebb módját a koncert meghallgatásának, nyolc óra előtt ugyanis már óriási tömeg gyűlt össze: a Hősök terén felállított kivetítő előtt is szép számmal ácsorogtak a rajongók, a színpadhoz pedig már csak igen erős könyökkel és még nagyobb kitartással lehetett közelebb férkőzni. De megérte: a színpadi látványkép sokkal többet nyújtott, mint a kivetítőkre küldött részlet ? persze a lényeg Rod Stewart volt, de a színpad teljes hátulját elfoglaló kivetítő a hozzá kapcsolódó fényárban úszó lépcsőkkel, a fekete öltönyt viselő férfi, és a húszas éveket idéző, vörös miniruhában fellépő női zenekari tagok épp a kellő mértékben járultak hozzá a koncert emlékezetessé tételéhez.

Na persze nemcsak a fekete-vörös ruhakombináció miatt voltak a zenészek és a vokalisták a koncert erősségei: fantasztikus dob-, gitár vagy épp szaxofonszólók, na és hihetetlen énekesi teljesítmények tették felejthetetlenné a dalszöveg nélküli perceket, vagy épp azokat a dalokat, amelyek alatt Rod Stewart kiszaladt átöltözni.

Ezt többször is megtette, de valószínűleg nem a női előadók gardrób-mutogatási mániája ragadt át rá, sokkal inkább arról lehetett szó, hogy jobban érzi magát száraz ingben. Nem mondhatni, hogy Bruce Dickinson-féle maratont futott volna, de azért folyamatosan jött-ment a színpadon, sajátosan bájos-esetlen táncot lejtett, lendülettel énekelt mindvégig, ez eredményezte a gyakori ingcserét. Na meg persze a táncra csábító slágerek, mint a Rythm Of My Heart, az It?s a Heartache, vagy a Do Ya Think I?m Sexy ? gyakorlatilag az egész koncerten csak slágerek hangzottak el, világossá téve az esetlegesen kétkedők számára is, hogy idén is valódi világsztár lép színpadra a Hősök terén.

Aki egy kicsit a magánéletébe is bepillantást engedett: felelevenítve focista múltját, és utalva arra, mekkora Celtic-drukker, régi foci-felvételek peregtek a kivetítőn az egyik dal alatt, miközben ő labdákkal bombázta a közönséget. Ezután azonban, úgy fél tíz körül az I Am Sailin? dallamaira levonult a színpadról, és csupán egyetlen ráadásdal erejéig tért vissza ? egy remek koncert befejezéseként kicsit többet vár az ember, de úgy tűnt, a mindvégig táncoló, éneklő, mindenféle korosztályt lefedő közönség nem vette ezt zokon, inkább ki-ki elindult a vérmérsékletének megfelelő táncos-bulizós hely felé, hogy ott folytassa, ahol a téren abbahagyta.