Rod Stewartékat is elkapta az újrakezdési láz

Zene

A hatvanas évek végétől 1975-ig működő Faces négy tagja (a basszista Ronnie Lane 1997-ben elhunyt) úgy döntött, hogy 33 évvel feloszlása után ismét összeáll egy turné erejéig. Rod Stewart, Ronnie Wood, Ian McLagan és Kenney Jones már elkezdték az egyeztetéseket a tervezett koncertezésről, amelyre várhatóan 2009-ben kerít sort az együttes.  

"Én már évek óta szeretném, ha újrakezdenénk, csakúgy, mint Ronnie és Kenney. Rod korábban nem támogatta az ötletet, de most már komolyan érdekli a dolog. Innen már csak egyeztetés kérdése az egész, ki kell találni, mikor ér rá mindenki a közös munkára. Még idén elkezdjük a próbákat, összegyűlünk, játszunk valamit, már alig várom, mi sül ki belőle. A jövő évben lesz lehetőség a turnézásra, Ronnie már nem turnézik a Rolling Stonesszal és Rod is ráér a zenekarral foglalkozni " - nyilatkozta McLagan.