A Rolling Stones lépett az EMI-től a Universal kedvéért

Zene

(MTI) - Az új szerződés "előszeleként" már a Universalnál jelent meg a Shine A Light című filmzene-album, Martin Scorsese Rolling Stones-ról  készített koncertfilmjének zenei anyaga,  amelyet ebben az évben mutattak be. A szintén idén megjelent dupla lemezből napjainkig több mint százezer darab fogyott.
 

ShineaLight_MartinScorsese_RollingStones_156143_1.jpg
Martin Scorsese (középen) és a Rolling Stones

A Universal nemcsak a Rollig Stones  jövőben megjelenő felvételeinek és  albumainak kiadója lesz, hanem megszerzi a jogot az együttes 1971-ben megjelent Sticky Fingers című albumától kezdve valamennyi korábbi lemez kiadásához is. Ezek a kiadványok Universal Polydor címkével látnak majd napvilágot. 

 
Az együttes a kiadóváltással kapcsolatos közleményében kiemelte, hogy Universal előre mutató üzleti gondolkodása, kreativitása nyomán született a döntésük az új szerződésről.  
 
A Rolling Stonest több mint harminc éven át kötötte szerződés az EMI-hoz, amely erőteljesen szorgalmazta az idén lejáró együttműködés meghosszabbítását. Az utóbbi években több Stones-lemez Virgin/EMI jelzés alatt látott napvilágot. A Voodoo Lounge, a Bridges of Babylon és a Bigger Bang összesen 3,6 millió példányban fogyott csak az Egyesült Államokban.
 
A Rollig Stones döntése súlyos csapás az EMI számára, hiszen - mint arról korábban már írtunk - a kiadótól az utóbbi években olyan zenészek váltak meg, mint Paul McCartney vagy a Radiohead.