Russkaja lemezbemutató az A38-on

Zene

A Russkaja hét, Ausztriában élő orosz muzsikus könyörtelen kísérlete arra, hogy brutális erejű zenéjével elsöpörje közönségét. A Russkaja ska-attakja a zenekar bevallása szerint olyan hatást kelt, "mintha egy vodkával töltött szputnyikhoz kötöztek volna". És mivel a vodka vízként folyik a koncerteken, a végére folyékony orosztudást ígérnek, valamint azzal kecsegtetnek, hogy mindannyian megtanuljuk, milyen érzés a Vörös téren pogózni. A hazánkban - többek között az A38 Hajón is - jó párszor fellépett zenekar koncertjének különlegessége, hogy itt mutatja be új, Russian Voodoo című lemezét.

 
Az est másik fellépője, a székesfehérvári Lions of Suburbia 2004 szeptemberében alakult, eredetikeg Escape néven. Zenei stílusjegyei alapján főleg a ska harmadik hullámához tartozik, de az első és második hullám hatásai is érezhetőek zenéjében. Néhol életvidám, néhol borúsabb dallam- és érzelemvilágukat helyenként a reggae lassabb lüktetésével fejezi ki. Ugyanakkor több stílus is megtalálható a Lions of Suburbia muzsikájában, legyen az pop, rock, jazz vagy funky.
 

A február 23-i fellépő, a Che Sudaka valamikor az ezredfordulón alakult a barcelonai óvárosban csellengő munkanélküli bevándorlókból. Az utcazenekar rövid távú célja a megélhetés (talán inkább a túlélés) volt, de hamar a figyelem középpontjába került - úgyhogy a tagok nekiláttak a középtávú cél megvalósításának: hogy zenéjükben felhívják a figyelmet a bevándorlók sanyarú helyzetére, és bemutassák azok mindennapi életét. Mire a zenekar észbe kapott, már lemezszerződésnél tartottak, és a 2005-ös Alerta Bihotza albumon a baszk-katalán színtér legnagyobbjai működtek közre: Gambeat, a Radio Bemba basszusgitárosa vagy Fermin Muguruza, az egykori Negu Gorriak frontembere. A harmadik lemezen szintén illusztris vendégek sora bizonyítja, hogy a Che Sudaka végleg befutott: szerepel itt Amparo Sanchez, a spanyol Amparanoia énekesnője vagy az argentin latin-punk kulcszenekara, a Karamelo Santo.

 
Ekkorra a Che Sudaka már-már világsztárnak számított. A Gogol Bordello kérte fel előzenekarnak az együttest spanyolországi turnéjára, és a 2009-ben kiadott új Che Sudaka-lemez mellé DVD-kiadvány járt, ami viharos turnéik egyikét örökítette meg. A zenekar szinte pontosan egy évvel ezelőtt fellépett az A38 Hajón is.
 
Talán nincs hazánkban zenekar, amelyben annyian fordultak volna meg az idők során, mint az Anselmo Crew-ban. Ennek csak egyetlen oka lehet: a zenekari koncertek irtózatos tempóját nem sokan bírják huzamosabb ideig. Magyarország egyik (ha nem a) legjobb bulizenekera ugyanis izomlázító módon ötvözi a latin muzsikákat a funkkal, a hiphopot a balkáni népzenével, a salsát a ragamuffinnal. Ebből az őrült világzenei katyvaszból egyetlen dolog a biztos: a páratlan vidámság és a nagy tánc. Manu Chao és Sergant Garcia legjobb hazai követői garantáltan felforrósítják a hangulatot.
 

Habár Luxemburg nem éppen mindent elsöprő rockéletéről híres, a nagyherceg alattvalói közül azért kikerülnek nagyon komoly zenészek is. Ilyen a február 28-i est vendége, az Eternal Tangót alkotó ötös is - és aki hallotta a zenekart, bizonyíthatja: az Eternal Tango simán felveszi a versenyt a brit gitárzene bármelyik képviselőjével. Remekül hangszerelt, lendületes, gitáralapú popzene, slágergyanús, jól táncolható dalok, remek vokálok - nagyjából ilyesmi az Eternal Tango muzsikája, ami remekül illik a Fish! nagyszabású powerpopjához.