Az örök fiatalság/szerelem/élet nagyszerűségét megéneklő hölgyemény bátran szlalomozik a sanzonszerű hangzás, a tangó, a népzene, az önkifejezés és a mindennapok keserű vagy épp mézédes pillanatainak bójái között, vagy csak ugrál azokon. A Specko Jedno két karral integetve hívja fel a figyelmet arra, hogy mindig vannak betölthető űrök a zenében és hozzáállásban. Ebből a nagy szatyornyi űrből egyet maguknak is követelnek, illetve zenélve kérnek.
