Rúzsa Magdi immár nemcsak kilencedik, hanem első

Zene

Joggal lehetnek magukra büszkék a Megasztár harmadik szériájának zsűritagjai. Rúzsa Magdi személyében sikerült egy mind zeneileg, mind emberileg rendkívül szimpatikus előadót elindítaniuk, aki azóta már számtalanszor bizonyított. Ráadásul nem csak hazánkban, de az Eurovíziós Dalverseny révén nemzetközileg is, ahol a 9. helyet sikerült megszereznie, amit a napokban egy újabb trófeával fejelt meg.

Az Eurovíziós Dalverseny hivatalos rádiója az ESC (Eurovision Song Contest) Radio online szavazást tartott június 1-7-e között, amin négy kategóriában (a legjobb férfi, női előadó, együttes, valamint a legjobb dal) ismét voksolni lehetett a megmérettetésen indult dalokra és fellépőkre.

Rúzsa Magdi Unsubstanial Blues című dala jóval előkelőbb pozícióban végzett, mint május 12-én: a második helyet sikerült megcsípnie a spanyolok I Love You Mi Vida című nótája mögött, míg a legjobb női előadó kategóriában még ennél is magasabbra léphetett, azaz a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára, ezzel pedig revansot vett a verseny hivatalos győztesén, a plagizálással is megvádolt szerb Marija Serifovic-on.

Az énekesnővel kapcsolatos további hír, hogy a Kapcsolat koncert előtt, június 21-én a VIVA COMET-díjátadón Ákossal duettezik. Állítólag a Minden most kezdődik el című dalt adják elő. Az fellépés igazi kuriózum, hiszen a zenész nem arról híres, hogy naponta énekel más előadókkal.