A sanzon világa felé fordul a Beirut

Zene

Vajon mit tudhat egy 21 éves új-mexikói fiatalember a fájdalomról és a szenvedésről? ? tettük fel a kérdést idén januárban, amire debütáló Gulag Orkestar című lemezével, majd az azt követő Lon Gisland EP-jével a Zach Condon vezette Beirut megadta a választ.

Az olykor ugyan kicsit kesze-kusza, de mégis érettségről tanúskodó, a kelet-európai melankóliát, boldog-szomorúságot mindvégig tökéletesen közvetítő anyagoknak októberben érkezik a folytatása, amely az első hírek szerint nagy mértékben eltér majd a debütáló nagylemeztől. Az idei nyarat szerencsére már turnézással töltő, sajnos hazánkat kihagyó banda pár hónapi szünet után először márciusban lépett újra a közönség elő, 2006 novemberében ugyanis Condon kimerültségére hivatkozva ki kellett húzniuk számtalan állomást a tervezettek közül.

A 13 számot tartalmazó The Flying Club Cup című új korongra Condon elmondása szerint Jacques Brel és úgy általában a francia sanzon muzsika volt óriási hatással, azok a nóták, melyekben az énekesek kicsit meghalnak (gondoljunk Brel művészetére, melyről Edith Piaf anno azt nyilatkozta, hogy a művész fellépésein mindig elment a végsőkig, előadásmódjában benne foglaltatott a létezés értelme).

Pár hónappal ezelőtt a fiatal zenész a Pitchfork-nak nyilatkozva elmondta, hogy mikor az új albumot készítette, arra törekedett, hogy olyan hangszerekkel barátkozzon meg, amelyeket korábban nem nagyon ismert, hiszen csak ezekkel (kürt, tuba stb.) lehet előadni azokat az epikus balladákat, amiket az új albumon akar rögzíteni.

A The Flying Club Cup tracklistája:

A Call to Arms

Nantes

A Sunday Smile

Guyamas Sonora

La Banlieu

Cliquot

The Penalty

Forks and Knives (La F?te)

In the Mausoleum

Un Dernier Verre (Pour la Route)

Cherbourg

St. Apollonia

The Flying Club Cup