Sasha behajózik a Dokkba

Zene

Sashát rajongás kíséri, amióta feltűnt Észak-Anglia kirobbanó klubéletében. Ennek lassan húsz éve. Az őt övező szeretet azóta töretlen varázslatként öleli körbe a walesi kisvárosban született Alexander Coe-t, aki ez idő alatt a világ egyik legsikeresebb, legmegbecsültebb dj-producere lett. Azt mondják, az egész "mindössze" annak köszönhető, ahogyan Sasha a zenével bánik. Kezei alatt a szimplán jó lemezek valahogy egy fokkal még jobban hangzanak, az egyébként is nagyszerű zenék pedig egyenesen csodálatossá válnak.

Mixeiben az elektronikus dance muzsika legszélesebb spektrumából válogatva olvasztja össze a trance, a break, a progressive és a deep house legjellemzőbb elemeit - tájékoztatnak a szervezők -, folyékonyan hömpölygő, hipnotikus masszát gyúrva belőlük. De ami talán még ennél is fontosabb, Sashában mesteri szinten létezik a képesség, mellyel szinte olvas az emberekben. Megérzi hangulatukat, és mesés hangélményt formál vágyaikból. Ezért imádják rajongói.

Első komolyabb fellépése egyértelművé tette, hogy van keresnivalója a klubéletben; amikor pedig összeismerkedett John Digweeddel, nem volt többé megállás. Back2back szettjeikkel hurrikánként söpörtek végig öt kontinens éjszakai életén, Northern Exposure címen kiadott mixalbumaikkal pedig túlléptek az egymilliós eladási példányszámon. Testvéri kapcsolatra emlékeztető barátságuknak köszönhetik, hogy amerikai turnéjuk után New York top-klubjában, a Twilóban kaptak rezidensi szerepet. Korábban csak Junior Vasquez és Danny Tenaglia duóját övezte ott ekkora imádat. Szinte már nem is dj-ként, hanem valóságos szupersztárként kezelik a Sasha-Digweed kettőst Amerikában.

December 22., 22:00 Dokk Club - Sasha, Warm up: Chriss