A Scorpions elbúcsúzik Budapesttől is

Zene

 
Mikor tavaly márciusban megjelent ?Sting in the tail? című nagylemezük, a tagok már bejelentették, ez az utolsó albumuk, amelyet egy világ körüli búcsúturné követ. Mindezt nem a nagypapa korban járó veteránok lendületvesztése indokolta, hiszen a mai napig húszéveseket meghazudtoló dinamikával rohangálják, tombolják végig koncertjeiket. ?Egyszerűen mindent elértünk, amiről csak álmodtunk, sőt, még annál is többet. A koncertjeink és a lemezeink még mindig nagy sikerek világszerte. Úgy döntöttünk, hogy a csúcson hagyjuk abba, így méltósággal és még hitelesen fejezhetjük be pályafutásunkat közel 65 évesen is? ? mondja Rudolf Schenker gitáros.
 
A Schenker-fivérek, Rudolf és Michael a ?60-as évek közepén elhatározták, hogy egyszer ?ők lesznek a világ egyik legjobb zenekara". Ennek érdekében eleinte Sarstedt kicsi városában a rozoga, vörös VW-jükkel áthajtottak az egyik kis kocsmából a másikba, hogy a hátsó udvarokban kipakolják a felszerelést és rockot játszanak. Pár éven belül elsősorban a testvérek tehetségének köszönhetően kezdetét vette a német rocktörténelem tündérmesébe illő karriertörténete. Európa nyugati fele hamarosan a lábuk előtt hevert, a ?70-es évek végére meghódították Ázsiát, a ?80-as évekre az Egyesült Államokat, míg a ?90-es években az első nyugati zenekarként léphettek fel a vasfüggöny mögött. Százmilliónál is több eladott albumuk nyomán számos arany- és platinalemezzel rendelkeznek. Az ?Echo?-tól a ?Life Achievement?-ig, a ?Legjobb nemzeti együttes? díjtól a World Music Award-ig minden jelentős zenei díjat, elismerést bezsebeltek.
 
Az elmúlt évtizedekben világ körüli turnéik alkalmával az összes rangos fesztiválon és koncerthelyszínen felléptek, többek között olyan jelentős zenekarokkal zenéltek együtt, mint az AC/DC, a Metallica, a Kiss vagy a Berlini Filharmonikusok.
 
A méltó búcsúhoz a Scorpions tagok pályafutásuk leglátványosabb előadását ígérik. A búcsúturné budapesti állomásán, június 6-án az Papp László Budapest Arénában a rajongók még egyszer együtt énekelhetik velük a Rock You Like a Hurricane, a Still Loving You, a Wind of Change, a Send Me an Angel, a You and I, a Rhythm of Love című slágereket.