Segélyfesztivál az Óbudai Hajógyári Szigeten

Zene

Az egynapos fesztiválon 10 zenei stílus szólal meg 10 színpadon, fellép többek között Sipos F. Tamás, Mága Zoltán, az Akela, a Kalapács, Antonyo, Miss Siva, Andrewboy, DJ Fat és Dj Quick. A pult mögött mások mellett Polgár Krisztina, Debreczeni Zita, VJ Zola és Szuper Levente áll majd.
   

Az ezer forintos belépőkből befolyt összeget a rendezvény hajnalán összegyűjtik, közjegyző és az adományt átvevők jelenlétében felnyitják, megszámolják, majd átadják a négy kiválasztott település, Óbuda-Békásmegyer, Edelény, Felsőzsolca, Sajópetri és a Magyar Vöröskereszt képviselőinek.

   
A belépővel az összes szórakozóhely látogatható, de a segíteni szándékozók több karszalagot is vásárolhatnak. A belépőt a személyzet tagjai is megvásárolják, a házigazda előadók és a DJ-k pedig fejenként öt karszalaggal támogatják a rászorultakat. A vendégművészek díjtalan fellépésüket ajánlották fel az árvízkárosultak megsegítésére, a szigeten található szórakozóhelyek tulajdonosa, Vizoviczki László pedig a befolyt összeghez 5 millió forintot adományoz.