Segélykoncert kutyák javára

Zene

Zorán
Az árvízi károsultak megsegítésére az utóbbi hetekben országos összefogások indultak, most az árvíz sújtotta kutyák számára is elindítottak egy kezdeményezést. 
 
"Az árvíz miatt nem csupán az emberek, de a kutyák is fedél nélkül maradtak. Sok ezer állat sorsa vált tragikussá, amikor a víz elöntötte a házakat és vele együtt a gazdátlan állatokat befogadó menhelyeket is. Az otthon nélkül maradt családok, ideiglenes szállásaikra sem vihették magukkal hűséges kutyáikat.
 
Az állatok még az embereknél is kiszolgáltatottabbak. A szeretett állatainkról való gondoskodás megmutatja emberségünket. A rászoruló emberek érdekében már hatalmas társadalmi összefogás indult. Azonban a leginkább kiszolgáltatottabbaknak, a rászoruló embertársaink állatainak nyújtott segítségünk, társadalmi felelősségvállalásunk összetartásunkat, emberségünket jelképezi, így példát mutat a következő generáció számára is" - írják a kutyák segítésére szervezett segélykoncert rendezői.

"A művészek nagyvonalúan lemondtak a fellépti díjakról, a szervezők és az önkéntesek szabadidejükben, ingyenesen végzik munkájukat. Bár törekszünk arra, hogy a Szabad Tér Színházzal közös vállalásban szervezett segély koncerten magas színvonalú kulturális élményt nyújtsunk támogatóinknak, a fő célunk a figyelem ráirányítása a problémára, és hogy a segítő szándékkal megvásárolt jegyekért cserébe mi is adhassunk valamit.

A támogatók a támogatás nagyságától függően pártoló jegyeket kapnak. A támogatás lehet pénzbeli, illetve tárgyi eszköz: táplálék, állatgyógyszer, fertőtlenítőszer stb., ami a menhelyek felújításához, használhatóvá tételéhez szükséges.

Az adományok elkülönített számlára kerülnek, melyet teljes egészében a menhelyek megsegítésére fordítunk. A támogatóknak dokumentáltan és részletesen beszámolunk és az adományok sorsáról" - olvasható a közleményben.
 

Időpont: 2010. július 8. (csütörtök) 20 óra
Helyszín: Városmajori Szabadtéri Színpad
Fellépők: Zorán, Pa-Dö-Dő, Keresztes Ildikó, Gerendás Péter, Irishfeet és a Bloomhorne együttes, Szekeres Attila és Balázs Gergely improvizációi, valamint további meglepetések.
Műsorvezető: Hegyi Barbara és Azurák Csaba

Szervezők:  Szabad Tér Színház, a Vigyél Haza Alapítvány, Zöld Zebra Állat- és Természetvédő Egyesület és a Felelős Állatbarátok Egyesülete
A rendezvény védnöke: Keveházi Krisztina, az Operaház magántáncosa
Jegyárak: 3000 és 2000 Ft/db

A jegyek megvásárolhatóak a www.szabadter.hu oldalon, illetve a színház jegypénztárában és a szokásos jegyértékesítő helyeken.