Sexepil: csaknem negyedszázad után újra a régi felállásban

Zene

 

(MTI) "A Sexepil történetének első öt évében volt Hegyi Zoltán az énekes és ennek 1989-ben lett vége. Bár sok történet kering, politikai ellentétek soha nem voltak közöttünk, igaz, a zenekar tagjai különböző politikai nézeteket képviselnek. A szakítás annakidején azért következett be, mert három tag és Zoli máshogy képzelte el a csapat jövőjét, mi külföld felé próbáltunk lépni, ehhez pedig szükségünk volt egy angol nyelvű énekesre" - idézte fel Kocsis Tamás gitáros.
    

Az együttes első, négytagú felállása - Hegyi Zoltán (ének), Kocsis Tamás (gitár), László Viktor (basszusgitár) és Vangel Tibor (dob) - 1984-től 1989-ig működött, ezalatt egy stúdióalbumot készített, az 1988-ban megjelent Egyesült álmok-at, amely a hazai alternatív rock történetének egyik legfontosabb munkája (rajta olyan számokkal, mint a What Do You Say, a Gyerünk vagy az Igazi zöld és igazi kék). Néhány régi dallal kiegészülve e lemez anyagát adja elő a Sexepil június 7-én a fővárosi A38 hajón, majd a hónap végén a soproni VOLT Fesztiválon.
    
Mick Ness holland énekes 1989-ben lett a Sexepil frontembere: vele a formáció négy lemezt rögzített, az MTV Europe rendszeresen játszotta klipjeiket, a csapat előzenekar volt Björk együttese, az izlandi Sugarcubes európai turnéján. A Sexepil-történet Mick Ness-szel egészen 2007-ig tartott, akkor volt utolsó koncertjük a Kiscelli Múzeumban. Mick Ness azóta kiszállt a rockzenéből.
    
"A Sexepil Hegyi Zolival most csak három fellépésre állt össze, folytatásról nincs szó. Annál is inkább nem, mert három-négy éve Hegyi és Ness nélkül belekezdtünk egy új anyag munkálataiba, és ősszel a jelek szerint be is fejezzük és kijön egy album. Ebben a legújabb Sexepilben Vangel Tibi, a dobos énekel, a szövegek angol nyelvűek, a zene változatlanul alternatív rock" - magyarázta Kocsis Tibor.
    
Egy próbakoncerten már túl van a Hegyi Zoltánnal felálló Sexepil: a főpróba a Káli-medencében volt nemrég, szűk közönség előtt. "Nyilván más érzés most játszani ezeket a számokat, mint annak idején, 25 évvel ezelőtt. Akkor nagyon fiatalok voltunk, azóta mindannyian érettebbek lettünk, tapasztaltabbak, azért ez benne van a produkcióban. Sokkal jobban szól a zene azért is, mert kiegészültünk Ábrahám Zsolt gitáros-szintetizátorossal a Heaven Street Seven-ből. Annak idején is ritka volt, hogy csak négyen álltunk a színpadon, sok kiegészítő zenész fordult meg a Sexepil koncertjein, köztük Fazekas János gitáros, Újvári János szaxofonos és Magyar Péter dobos" - mesélte Kocsis Tibor.
    
Mint elmondta, a június 7-i A38-as koncert kép- és hanganyaga, kiegészülve e Sexepil archív anyagaival, képeivel, videóival a tervek szerint még az idén meg fog jelenni DVD-n.