Shut Up and Dance: újabb vadul ugrálós, együtt üvöltős buli a Merlinben

Zene

Elvetették az illegálpartik csíráját: elhagyott épületekbe törtek be, ahol gyanús rave-eket rendeztek. Smiley és PJ tehát kezdetben ezeken a bulikon repperkedtek, és közben veszettül próbáltak lemezszerződést szerezni. Egy kiadó sem akart velük foglalkozni, így megcsinálták a magukét, megszületett a Shut Up And Dance Music (képünkön). A név az egyik demókazettájuk címéből jött, így ez lett a nevük is, és azóta az eredeti középtempós brékzene/korai jungle szinonimája lett.

Első LP-jük, a Dance Before The Police Come '91-ben az új hangzás, a uk-hardcore masszív himnuszait adta a születő szcénának. Kikövezték az utat olyan mainstream sikereket elérő zenekaroknak, mint a Prodigy. Kiadójuk felfedezettje az aranytorkú énekesnő, Nicolette, no meg az azóta is az Aquasky-nak handabandázó Ragga Twins. Redlight néven drum&bass kiadót indítottak, majd később jött a New Deal korszaka a mulatósabb breaksek pörgetésére. Mára a Shut Up and Dance visszatért a gyökerekhez: a 2004-es Reclaim The Streets és a pár hónapja megjelent The Great British Public LP feleleveníti azt a korszakot, amikor a breakbeat még tényleg tört ritmust jelentett, benne volt a funk lüktetése, a rave-korszak nyers energiája és szövegi üzenete.

2008. január 26., Merlin - Hypnosis: Shut Up and Dance - soundsystem , (S.U.A.D. Music - UK), Grasshop (Hypnosis), Psure (Title Fight, Hypnosis), Negro (Uptown Felaz, Deep), Menzkie visual