Sikollyal megfestett üveglap

Zene


JusticeYeldham.jpg
Justice Yeldham

Áll egy ember a pódium közepén, kezében egy üveglapot tart. Az áttetsző felületen egy oda nem illő tárgy, egy kontaktmikrofon hívja fel a figyelmünket arra, hogy itt bizony valami komolyabb készül ezzel az üveggel. Elsőre azt gondolhatnánk, hogy talán majd a falhoz vágják, és az érintés okozta reccsenés váltja ki az izgalmat, ennél azonban sokkal extrémebb dologról van szó. Emberünk, Justice Yeldham Ausztráliából odaszorítja az arcát az üveglaphoz, mint egy kisgyerek, amikor szórakozni akar a szüleivel, hangokat ad, sikoltozik, beleharap a lapba, közben pedig vadul nyomogatja az övére szerelt effektgépeket, a lábával torzítópedálokra lépdel. Szavakba foglalni képtelenség micsoda zajóceán lepi el a nézőteret.

 
Yeldham "veszélyeztetett" már Magyarországon, tavaly májusban egy Ultrahang est keretében figyelmezettek a szervezők, hogy "csak erős idegzetűeknek ajánlott". Mégha a zaj miatt tették volna. De nem. Yeldham ugyanis előszeretettel sebzi meg saját magát, gyakran kell felmosni utána. Az ausztrál hangsúlyozza, előadásai nem performanszok, a lényeg az, amit előcsalogat az üveglapból, hogy olykor-olykor megvágja közben magát, ez hozzátartozik.
 
Yeldham legközelebb Pécsett, a Közelítés Galéria - Periszkóp Rádió pincéjében mutatja be üveg- és test-generálta hangjait. A velőtrázó akció július 2-án 22 órakor kezdődik.
 
2008. július 2. 22:00  Közelítés Galéria - Periszkóp Rádió pince (Pécs, Mátyás király u. 2.) - Justice Yeldham