Skandináv akusztikus gitárosok a Millenárison

Zene


roarvangen.jpg
Roar Vangen

Roar Vangen is, mint oly sokan az akusztikus gitár világában, a rockzene felől érkezett: 40 évig játszott különféle pop- és rockegyüttesekben. Hét éve - a norvég népzene hatására - figyelme az akusztikus gitárzene felé fordult. Hangmérnökként és producerként is ismert. 2004-ben készítette el kreatív, izgalmas, mégis könnyen befogadható String című albumát. Hangzása egyszerre ősi és modern. Jellegzetes, mély hangolású gitárja gyakran idézi a norvég hardanger és langeleik nevű hangszereket.

 

finnolafsson.jpg
Finn Olafsson

Finn Olafsson zenei pályája kezdetén - 1968-ban - szintén rockzenét játszott. 1980-ban saját kiadót alapított Olafssongs néven. Akusztikus gitáros karrierje a '80-as évek elején kezdődött az Anders Roland/Finn Olafsson akusztikus gitárduóval, majd pár év múlva szólóban is elkezdett játszani. Sajátos, északi-kelta népzenéből merítő stílust alakított ki magának. Finn Olafsson a dán akusztikus gitározás első nagy úttörőjének számít, egyik veteránja a dániai rock- és folkmozgalomnak.

 
A koncerten fellépő gitárosok az ún. fingerstyle gitározás képviselői, azaz hangszerüket ujjaikkal szólaltatják meg. Polifonikus játéktechnikájuknak köszönhetően játékuk úgy hangzik, mintha egy egész zenekar zenélne.
 
2008. szeptember 9. 20:00 Millenáris, Fogadó - Roar Vangen, Finn Olafsson, Szabó Sándor, Heidrich Roland