A newcastle-i tejesember és fodrászkisasszony gyermekeként 1951-ben, Gordon Sumner néven anyakönyvezett zenész 26 évesen, a Police basszusgitáros-frontembereként robbant be a köztudatba, a gitáros Andy Summers és a dobos Stewart Copeland társaságában. A punk-rock lendületéhez reggae-s, dzsesszes, popos elemeket keverő, izgalmas, formabontóan zseniális zenekar lemezei (Outlandos D'Amour, Regatta De Blanc, Zenyatta Mondatta, Ghost In The Machine, Synchronicity) mára szinte kivétel nélkül hibátlan klasszikusnak számítanak, s a zenekar 1984-es hibernálása után kezdett szólókarrier is jó néhány emlékezetes pillanatot tartalmaz, hogy külön csak a The Dream Of The Blue Turtles, vagy a Bring On The Night lemezeket említsem. Az évek múlásával egyre inkább hagyományos popmuzsikussá szelídülő, magát mindig osztályon felüli zenészekkel körülbástyázó fullánkos ember a nyolcvanas évek második felétől az amazonasi esőerdők egyik legnagyobb hangú védelmezőjének számít, de írt dalt a chilei katonai junta áldozatairól éppúgy, mint szeptember 11. szelleméről.
A sokszoros Grammy-díjas, aki az elmúlt évtizedben - talán lassú süketülése okán - legalább annyi témát szolgáltatott a társasági rovat lelkes olvasóinak, mint a vájtfülű zenerajongóknak, imád sakkozni, motorozni, klasszikus zenét hallgatni, no meg dzsessz-sztenderdeket énekelni a fürdőszobában, sőt arra is igen büszke, hogy ő (és felesége) mutatta be egymásnak Madonnát és Guy Ritchie-t. Most pedig zenélni fog nekünk, ingyé - ígéretes egy kapcsolat, na!
Az előzenekari poszton Suzanne Vegát és együttesét köszönthetjük, de a délután folyamán a Budapest Jazz Orchestra kíséretében seregnyi magyar sztár is felvolnul a téren.
